A kommunikációról kommunikálok

Beszéljünk mégis

Words' Lives Matter

Az igazi inkluzív nyelvhasználatról

2020. július 17. - HargitaiE

A Black Lives Matter mozgalom hatására az Apple is csatlakozott a Microsoft és a Twitter által elindított kezdeményezéshez, amely felszámolja az etnikai hovatartozásra utaló szavak használatát a szakmai szövegeikben. Azaz a blacklist 'feketelista' helyett a deny list 'elutasító- vagy miféle lista' lesz a használatos, és a kamerákon sem lesz többé slave 'szó szerint rabszolga' mód. Sőt, lehet, hogy egyenesen a Twitter algoritmusa fogja bannolni a nem kívánatos szavakat.

Szögezzük le: a rasszizmus és minden más kirekesztés ellen küzdeni kell. George Floydnak élnie kellene, és ha bűncselekményt követett el, akkor törvényes módon kellett volna elítélnie őt a megfelelően feljogosított bíróságnak a jogállami törvények alapján folytatott nyomozás után. Aki pedig a cikkem alatt rasszista kommentet ír, az repül.

De ez attól még hülyeség, mint a kávéra ráírni, hogy forró, meg a mikróra, hogy ne száríts benne macskát.

A nyelv önálló élő organizmus, amely a használatban létezik, és örökös változásban van. Ezt a változást a társadalom egésze működteti, ezért nehezen tudjuk megfigyelni, mert olyan, mint a fű növése. Üldögélhetünk mi egy mezőn, de nem látjuk, amint éppen kicsikét nagyobb lesz egy fűszál - ellenben ha párnaponta kisétálunk, feltűnik a változás. Így működik a nyelv is: magától alakul, és az alakulását tudományos eszközökkel, hosszú ideig tartó kutatással lehet csak tetten érni.

A természetes nyelvek mindennemű beavatkozást kivetnek magukból. Ha például valakinek újra eszébe jutna, hogy csináljunk a magyarban is hím- és nőnemet (volt ilyen ötlet), vagy ha a zárt ë hangot már meg sem halló beszélőket valaki arra akarná rávenni, hogy "ismét" használják (ld. szërëncse), akkor lehetne bármilyen nagy tekintélye, nem tudná megvalósítani. Persze, számos esetről tudunk, amikor a hatalom beleszól a nyelvhasználatba; de a használatba (pl. kisebbségi nyelven meg lehet-e szólalni iskolában, hivatalos helyen, netán még a buszon is megvernek érte), nem a struktúrába. (Nyelvészek, tudom: a használat pedig befolyásolhatja a struktúrát, de azt hagyjuk.)

Azaz akármilyen hatalmi szóval tiltják is meg nekem, hogy almának nevezzem a piros gyümölcsöt, ha én harminc-sok éven keresztül almát mondtam, reflexből továbbra is azt fogok. Ha fegyvert tartanak a fejemhez, akkor majd hangosan nem mondom ki, de ha meglátok egyet a fán, belül, zsigerből alma lesz az. Lehet, hogy a következő generációkat félelemből arra tanítom majd, hogy ki ne mondják a tabuszót, de ha nem ennyire extrém a kényszer, akkor a nyelvet nem fogja izgatni, kit irritál ez a szó. A piros gyümölcs marad alma. (Más dolog a nyelvi divat: ha számomra presztízsértékű nyelvhasználóktól sokszor hallom, hogy a piros, zöld, sárga termés is egyaránt jonatán, akkor egy idő után átszokhatok rá.)

Így van ez a feketelistával is. Ha olyan cégnél dolgozom, ahol holnaptól megtiltják ezt a szót, akkor biztosan átállok - no de félelemből. A munkából hazaérve én magam is feketelistára teszem a megbízhatatlan burkolót, és svábbogárnak mondom az ízeltlábút, aki az említett szaki miatt be tud jutni a fürdőszobámba.

Mi van akkor azzal, hogy nem illik négert, fogyatékost, Down-kórost, süketet mondani, hanem helyettük van a [most éppen mi van arra, akinek csoki a bőre??], a fogyatékkal élő, Down-szindrómás, siket? (Az LMTQ-kra használt, nem túl kellemes szavakat már nem is merem leírni, mert le leszek tiltva. Milyen okos is az a mesterséges intelligencia! Bezzeg Budaházy Edda jót fröcsöghetett Bogdán László halálakor, a FB nem értette, miért jelentették annyian -hiszen szó szerint nem mondott csúnyát. Na, hagyjuk.) Azokat is megtanultuk, akkor mi a baj a feketelistával?

Hát első körben az, hogy semelyik, a témáról szóló cikkben nem olvastam olyat, hogy bárki reprezentatív kutatást végzett volna a black társadalom körében arról, zavarja-e őket, hogy egy nemkívánatos személy blacklisten lehet. Hiszen ez egy véletlen egybeesés! Nem a feketék miatt feketelista a feketelista, hanem mert a fekete elég sok (de nem minden) kultúrában jelez valami negatívat! Mindenesetre a zöld könyv sem szerencsés szegény földönkívüliek miatt. Sőt, mivel a rézbőrűek is tiltakozhatnak, amiért a piros a tiltás jele, hát cseréljük le a közlekedési lámpákat.

Az a rossz hírem, hogy a nyelvek összes szava többjelentésű (kivéve a terminusokat, mert azok szándékosan jelentenek valami közmegegyezésest, pl. Salvia Officinalis, ÁFA, hidrogén-klorid). Nagyon sok szó emiatt jelent valami semlegeset és valami értékítélettel telibbet is - hiszen a szavak a legkönnyebben metaforikusan vesznek fel valami plusz jelentést. A puding (a magyaroknak) egy keményítőből készülő édes desszert, de sokaknak egyben nem túl izmos ember is, a köcsög egy edény, és van, akinek homoszexuális ember is, más számára/vagy más kontextusban ellenszenves alak is. Mit akarok mondani ezzel? Azt, hogy ha egy szónak van olyan konnotációja vagy jelentése, amit valaki vagy valakik ráérthetnek egy, a társadalom része vagy egésze által nem kedvelt/stigmatizált emberre vagy csoportra, attól még azt a szót nem kell kiirtani a nyelvből. Nem a szót kell kiirtani a nyelvből (majd jön helyette más), hanem a rasszistát kell elzárni attól, hogy ezt hatalommal felruházva gyakorolhassa. Felőlem a négy fal között nyugodtan.

A fentiek alapján nem is lehet egyébként egy szót kitiltani a nyelvből. A süket is megmaradt, csak azt valami 'nem ad hangot, pl telefon' értelemben használjuk. Szerintem egy homoszexuális sem szeretné, ha a falusi nénikék ezentúl kidobnák a köcsögöket. Egyébként is, jelentések és árnyalatok jönnek és mennek, erősödnek és enyhülnek. Szerintem a köcsög is inkább ellenszenves manapság, mint meleg.

Van-e tehát olyan a paranoiásokon kívül, aki nem meri használni a négercsók, cigánymeggy, japánbirs, sőt svábbogár és vakteszt szavakat, mert mi van, ha megbántja velük az adott kisebbségek tagjait? Nem lehet, hogy pont akkor csírázik ki bennünk a rasszizmus, age-izmus, lingvicizmus és mindenféle más kirekesztő gondolat, ha elkezdünk figyelni arra, hogy ő néger, ő meg vak, a harmadik meg szegediesen ö-zik? Mert a kisgyerekek, akiknek még nem tanították meg, hogy a mástól félni kell, lazán eljátszanak egy másik színűvel vagy egy olyannal, akinek hiányzik valamelyik testrésze.

A legjobb barátom látássérült. Azért nevezem így, mert neki így komfortos, de különben teljesen vak. Tőlem lazán elfogadja, sőt harsány röhögéssel kezeli, ha közlöm vele, hogy tipikus pasi - ugyanis nem veszi észre, ha fodrásznál voltam. Hülye poén? Persze, de köztünk szabad! Ellenben a minisztérium a lehető legpolkorrektebbül is írhat neki - ha a hivatalos levélben az van, hogy évente kell felülvizsgáltatnia a fogyatékosságát (mely vizsgálat során a feje előtt legyeznek), az mélyen a földbe döngöli őt vak/látássérült/látássérüléssel élő/akármi mivoltában. Nem beszélve arról, amikor diplomás létére szájbarágósan kezdenek beszélni hozzá - mert bizonyára hülye is, hiszen fogyatékkal élő.

people-men-women-crowd-34291.jpg

Forrás: Pexels

Mi lenne, ha azt tennénk tehát, hogy megtudakoljuk, a hátrányos helyzetű csoportok saját maguk milyen elnevezéseket részesítenek előnyben, és ezeket igyekeznénk használni, miközben más jelentésben, használatban békén hagynánk az évszázadok óta megszokott szavainkat?

Sőt. Mi lenne, ha egyszerűen George-nak szólítanánk minden George Floydot, miképpen a keserű viccben van:

- Hogyan nevezzük Önt, kerekesszékesnek, fogyatékkal élőnek vagy mozgássérültnek?

- A Géza pont megfelel.

Idáig mondtam szépen, most mondom érthetően. A Twitter és a többiek részéről ez egy rohadt nagy képmutatás, mert attól, hogy nem blacklist lesz, hanem deny list, meg akkor majd esetleg a magyar cégek menzáin nem cigánypecsenye lesz a menü, hanem fűszeres sertéspecsenye, netán a zenélés terén kimagasló kisebbségi társadalmi csoportról elnevezett húsétel, bocsi a vegánoktól, attól még ugyanúgy rohadtul nem fogjuk felvenni a Lakatosokat egy magasabb pozícióba, ha megfeszülnek sem, meg ugyanúgy szó nélkül fogjuk tűrni, hogy a buszsofőr a megállóban hagyja a hogyishívják, na, szóval a gyógyászati segédeszközt igénybe vevő fiatalembert. No meg bizonyára ezután is lesz, aki figyelmeztet, hogy ne használjak sötét bőrű embert ábrázoló stockfotót, mert még a végén egy platformra kerülök velük (true story). És a pirézek továbbra se költözzenek a szomszédunkba.

 

 Ne a szavakat tessék tehát buzerálni.

Én marha

A Magyar Postával próbálkoztam - most meggyónom

Én marha. Én hülye. A Magyar Postával kezdtem.

Történt ugyanis, hogy elhunyt valaki, akinek a családja felé nem lenne illendő csak úgy odavetni valamit a Facebookon, ezért a hagyományos gyásztáviratot részesítettük előnyben. Hogyan ad fel az ember táviratot? Elmegy a postára. Ez a jelen esetben bizonyos okokból kizárt volt, és ha valakiben feltolulna az "akkor kérj meg valakit", jelzem, hogy nem mindenkinek vannak olyan emberei, akiket erre a célra be tud fogni.

Ezen kívül vezetékes telefonon is fel lehet adni táviratot, de a XXI. században, különösen az online oktatás és távmunka évében vezetékes telefont tartani otthon, hát, nem olyan magától értetődő.

No de sebaj, mert e szerint a hír szerint...

Online táviratfeladást indított a Magyar Posta

Írta: Haszon - Készült: 2019. március 25.

Az állami cég januárban fejlesztette szolgáltatást, így már online is fel lehet adni táviratot, illetve lehet immár bankkártyával fizetni érte.

Remek! Betört a postára a XXI. század! Akkor menjünk a posta honlapjára! Hoppá, itt nem esik szó online feladásról.

Akkor jöjjön az általam középkori kínzásként megélt lépés: hívjuk fel az ügyfélszolgálatot! Komolyan mondom, ha egy párt a következő választáskor zászlajára tűzi a várakoztatózene- vontatott gépi hangon diktált beszélgetésazonosító- minden munkatársunk foglalt, de hívása fontos a számunkra-mentes telefonos ügyfélszolgálatok törvénybe iktatását, én rá szavazok, sőt ingyen segítek neki kampányolni, legyen bármilyen oldalon.

Az ügyfeles hosszas várakozás után álmos hangon szólt bele a telefonba, és a kérdés hallatán olyan hanglejtéssel közölte, hogy várjak, hogy arra gondoltam, inkább az ügyfelesek leterheltségéről kellene cikket írnom. Komolyan mondom, ha egy párt a következő választáskor zászlajára tűzi az ügyfélszolgálatosok kötelező pihenőidejének növelését, én rá szavazok, sőt ingyen segítek neki kampányolni, legyen bármilyen oldalon. 

Végül megtudtam, hogy az Én Postám szolgáltatásra kell regisztrálni, azaz megadni a nevemet, telefonszámomat, e-mail címemet, generálni egy jelszót, azt megerősíteni, megesküdni, hogy nem vagyok robot (de zombi lassan igen). Az e-mail címemre érkező megerősítő e-mail kissé megtréfált, mert közölte, hogy hibás a kód (mármint amit a posta rendszere generált), továbbá a személyes felületemen megjelent, hogy hitelesítsem a regisztrációmat ügyfélkapuval. (Hú, biztosan sok terrorista küldözget táviratot...)

Amikor sehogy sem találtam a táviratfeladási lehetőséget, újra tárcsáztam a postát, újra átvergődtem a csodálatos menüpontokon és a leszedált lajhárhoz hasonlatos gépi hangon, amikor ügyfeles 2.0 közölte, hogy jaaa, olyat ott nem lehet. Amit ekkor kívántam a komplett postának, na, olyat se lehetne ott.

Elment pár óra az életemből, nem olyan tragédia. Hogy egyszerűen nincs mód törölni a felhasználói adataimat az Én Postám rendszeréből, az már minimum bosszantó - GDPR-ilag pedig érdeklődésre tart számot. Próbaképpen írtam választ arra az e-mailre, ami a regisztrációm megerősítésére utasított, íme a válasz:

Tisztelt Levélíró!

Tájékoztatjuk, hogy ez az e-mail cím csupán levelek kiküldését végzi, bejövő üzeneteket nem tud fogadni.

Kérjük, az általunk eredetileg küldött e-mailben, a Válasz gomb-ra kattintva küldje el nekünk újból az üzenetét.

Üdvözlettel,

Magyar Posta Zrt.

 Hát pont az eredeti leveletekre válaszolok, ember!

No de persze, írtam a rendes ügyfélszolgálati csatornán is, ahonnan kíváncsian várom a választ. Külön poén, hogy a posta honlapján levő, kifejezetten Én Postámmal kapcsolatos kapcsolatfelvételi űrlap csak két lehetőség közül enged választani: a mo.hu-s regisztrációval és a vevőkártyával kapcsolatban fordulok önökhöz opciót. Várom, mikor szúrnak le, hogy hiszen nem is arról írtam nekik, amire kattintottam.

letter-mail-mailbox-postbox-4943.jpg

Pexels/Jaymantri

Apró ügy, nincs jelentősége, de valahol mégis. Ahol jó néhány cég puszta körmével ássa a gránitfalat, ha mögötte potenciális vevőt sejt, ott nem lenne szabad megtartani egy állami monopol céget. Versenyezzen a posta igenis, és akkor majd munkáltatóként és szolgáltatóként is rákényszerül, hogy ne a haver Pista szeme fénye Jocikával fejlesztesse le az UX minden csírájától is mentes honlapot meg a belső folyamatokat.

Amúgy végül virágot küldtünk a temetésre. Jolika virágboltos egyéni vállalkozó öt perc alatt oldotta meg a dolgot.

 

 

 

A zsarnokság home office-a

Válasz Kánai Andrásnak

A DARE Communication FB-oldalán találkoztam ma Kánai András cikkével, melynek címe A home office zsarnoksága. A  DARE csapata azzal osztotta meg az írást, hogy ha egy cikket olvasok ma, az ez legyen. Nos, ha egy cikket írok ma, sőt, ebben az évben, annak ennek kell lennie. Pedig már töbször is írtam a HO-ról, de sosem lehet eleget.

Kánai kifejti, hogy a márciusban ránk szakadt home office (ami, ahogy ő is utal rá, nem is rendes HO, pusztán szobafogságban történő munkavégzés) lassan megmutatja a negatív arcát.

Leszögezem, ez az írás a HO-ban végezhető munkákról szól, tehát természetesen nem vonatkozik operátorokra, kőművesekre és sebészekre. Minden tiszteletem az övék, hogy a járvány alatt is állták a sarat, és ők is megérdemelnének jó néhány cikket, de ez most kifejezetten az irodáról szól.

Nézzük Kánai "vádpontjait"!

Az állandó home office megöli a work-life balance ígéretét. Azzal, hogy a munkahely az állandóságot jelentő, békés, pihenésre alkalmas otthonba költözött, még nehezebb az egymásba mosódó munka és magánélet határait élesen elválasztani.

Van, akinél igen, míg másnál nincs így. Ez függ az otthon méretétől és kialakításától, függ attól, ki lakik még a dolgozóval közös háztartásban, hogy a lakótársak hogyan tekintenek a dolgozó munkaidejére (otthon vagy, ráérsz, vagy éppen ők is koncentrálnak), hogy milyenek a szomszédok és az egyéb külső körülmények. Ezeket mind-mind fel kellene mérni, és a tényezőket figyelembe véve dönteni, hogy az adott munkatárs esetében mi a jobb. A work-life balance azért is érdekes fogalom, mert az ember nem kettő: magánember és munkás, hanem egy. Jó esetben a work is life, és nem valami, amiből 16 óra 01 perckor sürgősen kimenekülünk, hanem olyan dolog, amiről ha éppen este 8-kor jut eszünkbe egy ötlet, akkor van erőnk és kedvünk leülni kidolgozni. Máskor pedig még tízkor sem jön az ihlet. (Persze, ezt azokra a munkakörökre értem, amelyekben meg lehet tenni, csak emlékezzünk: a kreatív szakmák a jövő szakmái, ha az aprómunkára jönnek a robotok!)

Csökken a lojalitás és a munkatársak közti kohézió: mivel nincsenek szem előtt a kollégák, felütheti a fejét a munkaadó részéről a gyanakvás (vajon tényleg, mindig dolgozik az emberem?), a munkavállalók részéről pedig a menekülőútvonalak lezárása miatti idegesség (a főnök mindig elér, hiszen tutira itthon vagyok).

A gyanakvás és a lojalitás problémái nem a HO miatt vannak, hanem azért, mert az ilyen főnök nem tud hatékonyan beszámoltatni, a beosztott pedig az irodában sem motivált, legfeljebb ott nagyon komoly ábrázattal mered a képernyőre, ha a főnöke nézi -a képernyőre, amin a nlcafe van megnyitva. A jó HO-kultúrában lehet valakinek egy órácskára lenémítva a telefonja, mert éppen flow-ban van. (Megint nem a sürgősségi agysebészekre gondolok!)

man-sitting-while-using-laptop-2825936.jpg

Photo by Daria Shevtsova from Pexels

A jó HO-kultúrában a beosztott valami olyan rendszerben (Asana, Trello, Excel) vezeti a teendőit és a haladását, amelybe a főnök anélkül bele tud nézni, hogy emiatt a beosztottat zargatni kellene. A jó HO-kultúrában van néhány agilis megbeszélés (ami nem tart 5 órát, és nem is kell végighallgatni az operatív részleteket), amelyeken a beosztott riportál a főnöknek, és kész.

Hosszú távon hiányoznak az irodai élet apró rituáléi: a nemrég látott sorozatok kibeszélései az ásványvizes tartály mellett, a konyhai pletykák, a cigiszünet vagy az ebéd utáni kávézás, netán egy kilépés a sarki kisboltba, büfébe, kávézóba.

Megint nem mindenkinek. András, ajánlom az Introvertált mindennapok FB-csoportot, ahol az introvertáltak naponta bosszankodnak-szoronganak azon, hogy már megint egy nap, amikor csevegni kell a kollégákkal. Azaz ezek a posztolók minden munkanapon utálnak dolgozni! Van, akinek erre semmi igénye, és egyébként mekkora kincs is az a dolgozó, aki ilyesmivel nem vesztegeti az idejét!

A munkaidő a fentiek miatt hosszabbodik, legalábbis a percepciója mindenképp – erről már egyre többen számolnak be külföldön és itthon egyaránt.

Csak azért, mert hirtelen kellett váltani, és az illetőnek nincsenek meg a módszerei az otthoni koncentrálásra, esetleg az otthoni nyomtató lassabb, vagy a gyerek nyit be percenként. De a munkaidő azért is hosszabbodhatott meg egyeseknél, mert a válsághelyzetben sokan kényszerültek bizonyítani a fontosságukat az elbocsátástól való félelmükben, esetleg a fent említett főnök kéri számon rajtuk még az évekkel ezelőtti elmaradást (akár szintén azért, mert őt is szorítja a felsővezetés és az eredmény kényszere). Sok oka lehet tehát a HO-s munkaidő növekedésének, de aki jól csinálja, az jelentős mértékben tudja csökkenteni az adott munkára fordított órák számát.

Az olyan fogalmak, mint például a csapatépítés, elerőtlenednek, majd értelmüket vesztik.

Hála az égnek. Hogy miért, arról itt írtam. Itt csak annyit, hogy én különválasztanám a személyes szimpátiát és lojalitást, valamint a szakmai lojalitást. Ha személyesen semmi kedvem beszélgetni a kollégámmal, attól még, ha én felnőtt ember vagyok, akkor tudok elsőként szaladni, hogy segítsek neki, ha elborítja a munka. Csendben teszem hozzá, eddigi tizensok éves, kollektívákkal töltött munkatapasztalatom alatt azt láttam, hogy aki erős a közös tekézésekben, az menekül elsőként, ha beüt egy nagy feladat.

Azért nem tartom szerencsésnek az ilyen cikkeket, mert egyoldalúak. Kánai András nagyon fontos dolgot mond ki, amikor leírja, hogy a kényszerített HO káros. De ha én átlagos dolgozó lennék, és élvezném a HO-t, ahol hatékonyan tudok dolgozni, most félnék, hátha a főnököm ennek a cikknek a hatására rendel vissza az irodába. Arra biztatom a vezetőket, hogy ismerjék meg jobban a beosztottjaikat és a lehetőségeiket, és közösen, a beosztottat felnőttnek tekintve, az önszabályozó munkavégzésében bízva hozzanak döntéseket a munkavégzés helyéről - és megannyi más dologról.

5 tipp, hogy tanárként se legyen bérleted a sürgősségire

És nem az agybaj elkerüléséről lesz szó

A minap olvastam jKáldy címlapos blogbejegyzését 5 tipp, hogy ötvösként se legyen bérleted a sürgősségire címmel, és gondoltam, rátromfolok: kedves bloggertárs, nem kell ahhoz köszörűkkel, kalapácsokkal meg vésőkkel dolgozni, hogy az ember ön- és közveszélyessé váljon. Bőven elég akár a tanári pályát választani, hogy rendszeres rendelőlátogatók legyünk, és most nem a pszichiátriai szakambulanciára gondolok. Az egy pár év alatt alap lesz. Álljon itt néhány munkavédelmi tanács azoknak, akik oktatásra adják a fejüket.

1. Könyvekkel rohangálni jó, mert okos ember benyomását keltjük. A könyv lapjainak éle viszont rémesen meg tudja vágni az ember kezét. Szigorúan tilos tehát végigsimítani. A naplót is óvatosan lapozgassuk, mert még a végén a vérfürdő nem a táblánál, hanem az ujjaink alatt alakul ki.

2. A legtöbb szellemi foglalkozású dolgozó kávéval üzemel. A kávé az álmosság, fáradtság ellen van, azaz amikor készítjük, jellemzően csak egy hajszál választ el minket attól, hogy eldőljünk. Mind az eldőlés, mind a forró tárgyak érintése veszélyes. A kettőt egyszerre csak a magamfajta tehetségek képesek kivitelezni, de ha valaki még érez magában késztetést, az sürgősen vesse el.

3. Alagút, amelynek a végén nincs fény, csak a kisujjad: a sok gépelés hatására a szellemi munkás olyan kellemes betegségeket szerezhet magának, mint az alagútbetegség, a teniszkönyök, tudom, a pizza hut, meg az ínhüvelygyulladás. Nézzük a jó oldalát, más szakmában az ín nélküli verzió dívik. Bár azzal lényegesen többet lehet keresni.

brown-and-white-bear-plush-toy-42230.jpg

Forrás: Pexels

4. Cipelés: modern technika ide vagy oda, egy átlagos oktató akkora cókmókkal megy be órát tartani, hogy csigolya legyen a porckorongján, amelyik évtizedeken keresztül állja a sarat. Tessék tornázni!

5. Egyéb hülye balesetek: én, aki kézállásban törtem el az orrcsontomat, az oktatói pályámon már számos érdekes balesetet szenvedtem, de mind közül kiemelkedik, amikor egy 200 fős hallgatói sereg előtt sikerült úgy lehúznom a sínen futó táblát, hogy a kezemben maradt. Kínlódásom során többféle balesetet szenvedtem el, például meghúztam a derekamat, és fejbe is csaptam magam a nehéz táblával, de a női méltóság és az oktatói tekintély keveréke nem engedte, hogy kimutassam kínomat.

Szóval nem kell ötvösnek lenni ahhoz, hogy valaki ügyesen mozogjon a munkahelyén, bár kétségkívül van egy közös pont a kettőnk pályáján: időnként csiszolatlan gyémántokkal akad dolgunk - és ezért megéri.

Mit viszünk majd át a járvány utánra?

Semmit.

Köszönöm a figyelmet, ezzel zárnám is cikkemet.

Na, jó, azért kifejtem.

Az első hetekben számos olyan cikk született, hogy mit tanít nekünk a járvány, a digitális átállás, az otthoni, beszűkült, de egyben kiszélésíthető lét. Ha ennyire gyorsan adaptálódtunk egy rendhez, amely teljesen más életmódot követel tőlünk, és az emberek többsége egész sikeresen veszi az akadályokat... akkor biztosan átmentjük majd a jó megoldásokat a vírus utáni időkbe is. Miért is dobnánk ki a keserves munkával megszerzett tanulást?

A fenéket fogjuk átmenteni, ami jó vagy hasznos. Mire gondolok? Arra, hogy a digitális átállás, a home office* nem a vezetők meggyőződéséből fakadt, sem nem egy kritikus tömeg harcolta ki magának. A jó tapasztalatok tudnak érzékenyíteni valakit, de kérdés, hogy jelen kényszerhelyzetben mennyi jó tapasztalat keletkezik az otthoni munka terén.

* Közbevetés: nem az a home office, amikor kényszerből dolgozol otthonról, hanem amikor arra igényed van, mert úgy tudsz koncentrálni, flow-ba kerülni, vagy éppen diszkréten kezelni a hasmenésedet.

Azaz a változás nem belülről jött, hanem egy külső körülmény okozta. Ezért gondolom azt, hogy elenyésző mennyiségben építjük majd be a vírusmentes életünkbe a mostani dolgokat, még ha azok hasznosak is!

1. Nem lesz home office kultúra

Ha most számos vezető árgus szemekkel nézi, pontosan mennyit dolgozik a beosztottja, és reggelente napindító értekezlet van ha kell, ha nem; meg ha van cég, ahol a munkatársak egész nap videókapcsolatban maradnak... akkor a zárlat feloldása után mindenkit azonnal be fognak rendelni, és közlik: eddig tartott a henyélés. Abban a kultúrában, ahol a home office sok álláshirdetésben a juttatások között szerepel, abban egy holmiféle járvány nem fog szemléletet változtatni. A home office tényleg juttatás, csak a munkavállalótól a cég felé. Ugyanis aki meggyőződéssel és nem kényszerből hómofiszol, az az irodán kívül sokkal hatékonyabb.

2. Nem ésszerűsítjük a meetingeket

Ugyanúgy el fognak rángatni minket azokra a meetingekre, amelyeket el lehetett volna intézni videochattel, és ugyanúgy meetingeket fognak tartani azokról a témákról, amelyekre legfeljebb egy e-mailt kellene vesztegetni. Miért? Mert nem meggyőződésből váltottunk gazdaságosabb formákra, hanem egy külső kényszer okán.

3. Ugyanúgy bele fogunk köhögni a másik képébe

Még most is sokan vannak, akik abszolút semmibe veszik a biztonsági előírásokat, akkor mi lesz a zárlat után? Ugyanúgy bemegyünk majd betegen dolgozni és tanulni, mert mi überfontos emberek vagyunk, és a főnök/tanár megköveteli. Egy holmiféle megfázással nem illik otthon maradni, hiszen akkor kiderülne, hogy kipihenten simán be tudjuk hozni a lemaradást. Sokkal szerencsésebb hetekig küzdeni a szövődményekkel és félig ott lenni a munkában. 

person-putting-on-face-mask-3943904.jpg

Photo by Anna Shvets from Pexels

4. Nem lesznek online színházi közvetítések, napi szinten webinarok

Pedig ezekért simán lehetne pénzt kérni, de az emberek jó része visszatér majd ahhoz, hogy plázába jár kikapcsolódni.

5. Nem viszünk többé bevásárlólistát

Tisztelet annak, aki eddig is vitt, de úgy sejtem, hogy a zárlat után a boltba járás újra unaloműző tevékenység lesz sokaknál, illetve a családok újfent együtt mennek majd shoppingolni. Természetesen joguk van ehhez, és fontos a családi összetartás, de ezzel egy csomó terhet rónak a társadalom immun- és idegrendszerére.

6. Nem tanulunk meg bízni diákban, beosztottban

Az online tanulás a diákok egy részének semmi változást nem hozott: eddig is készültek, igyekeztek, ezután is igyekeznek. Legfeljebb nehezebb vagy könnyebb, fárasztóbb vagy pihentetőbb. A nem olyan erős vagy szorgalmas iskolások eddig is utálták a sulit, eztán is fogják. Az oktatás eddig is jellemzően frontális és felülről vezérelt volt, és most is az marad. Ezért aztán ne várjuk, hogy a későbbiekben legyenek online tanórák, pedig jó néhányat simán meg lehet tartani Zoomon is.

Tudom, pesszimistának tűnik ez a kép, de nem pesszimistának nevezném, csak realistának. Persze, lesz egy igazán üdvözlendő oldala is a zárlat utáni időszaknak: nem lesz ennyi eldobált gumikesztyű és maszk szanaszét.

Ingyenes szoftverek távoktatáshoz

Távoktatás sorozat, 1. rész

Ha már az élet és főleg a tudjukmijárvány egy óriási savanyú citromot adott nekünk, csináljunk belőle limonádét. Ha már az egyetemek Európa-szerte távoktatással működnek, sőt sok helyen a közoktatás is áttért erre, akkor itt az idő, hogy megtanuljuk egy sor olyan szoftver használatát, amelyekkel képesek leszünk áthidalni a távolságokat.

Van ebben a szörnyűségben valami jó is: talán így többen ismerik fel, hogy egyáltalán nem a tanár a tudás egyedüli forrása, valamint hogy ha felnőttként kezeljük a diákot, akkor fejlődni fog nála az önszabályozó tanulás képessége. Persze, mindig lesznek hanyagok, motiválatlanok, lassabbak, akikkel jobb egyénileg és szemtől szemben foglalkozni, de egy átlagos tanuló, ha jól csináljuk a távoktatást, ugyanoda fog eljutni, mint a kontaktórákon.

woman-in-red-blazer-reading-book-3791687.jpg

Photo by Andrea Piacquadio from Pexels

No de hogyan csináljuk jól a távoktatást? Íme egy lista az online segítségeinkről.

1. Office 365 Teams

Fájlok megosztására, közös szerkesztésére, videochatre, szöveges chatre szolgáló felület.

Ide felteheted a tananyagokat, handoutokat, innen indíthatsz virtuális tanórákat.

2. Trello

Fájlok, linkek, szövegek rendszerezésére szolgáló program, amelyben megjelölhetjük a csapatunk résztvevőit, és határidőket is kioszthatunk. Feladatok ütemezésére jó app még az Asana is.

A Trellot használhatod például arra, hogy a hallgatóiddal anyagokat gyűjtetsz egy-egy témakörhöz, majd azokat rendszerezteted, feldolgoztatod velük. Ha kérdésük van, tagelhetnek téged vagy egy másik csoporttársat. A Trello nagy előnye, hogy listákat (topicokat) lehet létrehozni benne, és minden listához egy halom kártyát (mondjuk, hogy altémákat) lehet rendelni.

3. Skype, Hangouts, Streamyard, Logmein, Slack

A Skype egy videohívásába akár 49 ember is becsatlakozhat. Megoszthatod a képernyődet is. A Hangouts akár 150 főt is kezelni tudó csoportos csevegést kínál, csoportos videohíváshoz 10 főnek elég. A Streamyard élő streamelésre (azaz adás közvetítésére) való, 6 nézőig ingyenes. A Logmein oktatási és egészségügyi intézményeknek, nonprofit szervezeteknek három hónapra ingyenes távoli elérést, videomeetingeket és társait biztosít. Felvettem velük a kapcsolatot, várom a fejleményeket. A Slack korlátlan számú tagnak kínál csoportos csevegési lehetőséget sok-sok topicban, fájlmegosztással. Vigyázat, az ingyenes verzióban a régebbi üzenetek törlődnek.

4. Kahoot, Mentimeter, Learningapps, Khan Academy

A hallgatók aktivizálására, interaktív tananyagok készítésére szolgáló appok, oldalak. 

5. Google Drive, Dropbox

Felhőszolgáltatások fájlok küldésére, megosztására, illetve a Drive közös munkára is kitűnő.

A sorozat következő részében arra adok tippeket, hogy mit csinálj egy virtuális órán. Ha neked is van hasznos szoftvered, oszd meg a tapasztalataidat kommentben!

Virágot kösz, ne

A nők nettó 50 ezerrel kevesebbet keresnek, mint a férfiak

Van egy vállalat, ahol a nagy tekintélyű vezető március 8-án személyesen köszönti a női kollégáit egy-egy cserepecske tulipánnal. Kedves gesztus, igaz?

Van egy vállalat, ahol még a széles szakmai ismeretrendszerrel és kitűnő kommunikációs készségekkel rendelkező nők sem kerülhetnek vezető pozícióba, de még a véleményük sem igazán esik latba egy-egy döntésnél. A vállalat nagy tekintélyű vezetője március 8-án személyesen köszönti a női kollégáit egy-egy cserepecske tulipánnal. Kedves gesztus, igaz? 

Bár inkább ne adna virágot nőnapra.

Vezetők!

Ne adjatok virágot nőnapra! Adjatok inkább lehetőséget. Pontosabban hagyjátok meg a lehetőséget, mert adomány, kompenzáció nem kell. Csak az egyenlő feltételek.

Most sokan mondjátok: jó, akkor megadjuk a lehetőséget, tessék a nőnek cipelni, emelni, kőműveskedni, havat lapátolni, tüntetők ellen vonulni, magasba mászni. Én erre azt mondom: van nő, aki szeretné is ezeket végezni. És bizony, van férfi, aki pedig sírva menekül egy kétkilós szatyor cipelésétől. Ha a képességei alapján ítéljük meg az embert, akkor több eséllyel találunk egy feladatra rátermett embert - akármilyen nemű is legyen.

Ne adjatok virágot nőnapra! Adjatok inkább egyforma fizetést ugyanazért a munkáért. Egy kutatás szerint a magyar nő nettó ötvenezerrel keres kevesebbet, mint a férfi, és jóval kisebb az esélye vezetővé válni, mint a céges bulin letaperolódni.

woman-in-black-blouse-sitting-in-front-of-silver-laptop-3747432.jpg

Photo by Polina Zimmerman from Pexels

Ne adjatok virágot nőnapra! Inkább észre se vegyétek a nemünket egy állásinterjún vagy értekezleten. Persze, ezt azzal a nővel lehet könnyen megtenni, aki maga sem a nemi jegyeiből kovácsol előnyt. Évszázados berögződés, még dolgozni kell ezen.

Ne adjatok virágot nőnapra! Majd ad a párunk, apánk, fiunk, szomszédunk. Mert attól, hogy a munkánkban egyenjogúak volnánk, a magánéletünkben még megőrizhetjük női mivoltunkat. Aki szeretné, még palacsintát is süthet a virágért cserébe.

Love is love, troll is troll

Jobban csúszik az update csiga a coca colával

Megjelent egy interjú a hvg.hu-n a Coca Cola kommunikációs vezetőjével és brand managerével, akik mesélnek arról, miért álltak bele olyan társadalmi ügyekbe, mint a melegek vagy éppen az "anyutest".

S. N. (direkt nem adok neki ingyenreklámot) kijelentésére (miszerint a szülés után eltunyult testükkel az anyák a házasságukat kockáztatják, és az anyutest egy férfi számára sem vonzó) a Coca Cola (nekik meg úgyis csepp a tengerben, ha kiírom a nevüket) tizenpár óra alatt, azaz rekord gyorsasággal kihozott egy kommunikációt. Ebben különböző alakú kólásüvegek látszanak, és melléjük a szöveg: "Ha szereted, akkor minden formában megkívánod!"

Nagyon szép üzenet, a szerelem nem ismer kilókat, és hát aki rendszeresen kólát iszik, az amúgy sem remélhet rékai kockákat a hasára.

Az interjúban a kommunikációs vezető kitér arra, hogy őt személyesen idegesítette fel N. megnyilatkozása, és szolidaritást érzett a frissen szült ismerősével - ezért született meg a hirdetés.

Na, persze.

A Coca Cola nem mást csinált, mint amit az IKEA a húsgolyós sztoriban. Meglovagolta a nyilvánosság, a közfigyelem hullámait. Nincs ezzel baj, csak ne misztifikáljuk túl. Ugyanis minden valamire való kommunikációs szakember (beleértve Mari nénit is, aki hamarabb levette a N. kijelentése mögött rejlő szándékot, mint sok anyuka) tudja, hogy a trollmarketing hatásos. N. brandjéről nem sokat hallottunk az utóbbi időben. Egy ilyen ellenszenvesnek tűnő húzással, még a FB-os követők egy részének az elvesztése árán is, jobban beleköltözik az emberek fejébe, mint egy sima reklámmal, miszerint térj be egy üzletbe, és vegyél bűnözésmentes kakóscsigát. Ha sokat emlegetik neked a ... kólát, akkor jó eséllyel megszomjazol egyre.

photo-of-cola-pouring-into-a-glass-with-ice-cubes-926569_1.jpg

Photo by Artem Beliaikin from Pexels

Nyugodtan lehetne tehát közmegegyezés, hogy N. akkora képtelenséget mondott, amivel egyszerűen nem kell foglalkozni. Kiszámoltad már, hány percedet, órádat vette el, ha te is kommenteltél, beszélgettél róla? Lett attól jobb a világ? De hogy téged mégis felidegesített? És amikor Géza bácsi a kocsmában egy embereset szellent, azon is felháborodsz? Mert N. nem tett mást, mint beleszellentett az amúgy is kissé áporodott szagú magyar közbeszédbe.

Ebben a kontextusban, amit a kólások bizonyára tökéletesen értenek, egy nyilvános reakció, még ha jó célt szolgál is, nem más, mint puszta önreklám. Amivel nincsen baj, hiszen a húsgolyós poszt alatt is összeszaladt a fél világ, és persze, hogy mindenki a saját termékét hirdette. Csak ez így nem társadalmi felelősségvállalás. Ez egy ügyesen megtervezett, szellemes reklám. Nevezzük már nevén a gyereket!