Ez a szöveg Jody Day To the Childless Woman at Christmas - I See You című írásának ihletésével jött létre. Szerettem volna azokról is szólni, akik nem úgy váltak nem-szülővé, hogy akartak, csak nem sikerült, hanem akik bizonytalanok voltak, de lemaradtak, vagy éppen sosem akartak gyermeket. Szóljon ez az írás azokhoz is, akiknek bármi más okból nem lehet karácsonykor hagyományos családi ünnepük, vagy éppen nem szeretnének ilyet, mert az olyanokkal telne, akik felé nem lehet őszinte és tiszta, romlatlan szeretetet érezni. 

Látlak Téged.

Látlak, amint sebesen cikáznak a gondolataid, mit mesélj arról a kollégáidnak, hogy hol és hogyan telik majd az ünnep, és hogyan lavírozz el a kellemetlen kérdések elől, melyek könnyedén feltárhatnák, hogy nem szokványosan. Mert a szokványos, az neked nem adatott meg. 

Látlak, ahogy szánakozva tekint rád a fenyőárus, és mindketten tudjátok, hazugság, hogy csak az irodába lesz egy kis dekorációnak az a fenyőág. Egyedül miért is vennél egy egész fát, de kényelmesebb szabadkozni, majd elsietni a vásárról, ahova épp most tér be egy pár kézenfogva, akik néhány perc múlva egyetértésben kiválasztanak egy szép nordmannt. Csodálatos illat lengi majd be a nappalijukat.

Látlak, amint mások meghitt családi fotói újra és újra felébresztik benned a kétkedést, hogy jól döntöttél-e. Mindent mérlegre tettél ezerszer, és végül megnyugszol, hogy helyesen tettél mindent, mégis feltépődött a seb.

Látlak, amint hallgatod otthon a csendet, és megállapítod, hogy de jó is, hiszen lehetne itt most ehelyett ordibálás, egymásra szisszenés, de valahogyan még az is vágyott hangként sejlik fel, mert legalább megtörné a csendet. Még azt sem sikerült kinevelned magadból, hogy higgy a tökéletlen, mégis szeretetteljes családi kör létezésében, ahol fel-felcsattan egy ingerült szó, de az összetartás és a szeretet nem engedi, hogy hétköznappá szürküljenek a színes álmok, ahogy Demjén énekli. 

Photo by cottonbro studio: https://www.pexels.com/photo/an-elderly-couple-sitting-with-their-granddaughter-6158671/

Látlak, amint a többi hasonszőrű barátod hívására vársz, akikkel elterelhetitek egymás figyelmét az ünnep magányáról. A napjaid egyik telefonbeszélgetéstől a másikig telnek, köztük pedig túlélsz. Napról napra ügyesebben. 

Látlak, miközben egy finom teával belebújsz a karácsonyi mintás meleg plédedbe, és megállapítod, hogy tulajdonképpen jól van ez így. 

Látlak, amint görgeted a közösségi oldalakat, és boldogabbnál boldogabb családi fotók sorakoznak végtelenül, te pedig arra gondolsz, hogy ez még talán akkor is megérné, ha a felszín mögött sok-sok vita, lemondás és kényszerhelyzet áll. Hiszen te legalább annyit vitázol magaddal. 

Látlak, amint kővé dermedsz, mert valaki, akit szeretsz, a tökéletes családi fotóját küldi el neked, nem is tudod, miért. Talán nem kellene annyira szeretni, ha ilyen tapintatlan, hogy képet küld, képet, ahol neked soha nincs, nem lesz helyed. Neked, aki éppen a tökéletlen családod szanaszét hullott darabkáit próbálod talmi egésszé összeállítani. 

Látlak, amint magyarázkodsz, miért nem a szüleiddel, a nagybácsikkal, unokatestvérekkel töltöd az ünnepet, vagy miért nem csatlakozol egy közösséghez, leszel önkéntes, miért nem ez, miért nem az. Nincs jó válasz, nincs jó ok, és csak lassan mered kimondani, hogy mert nekem így a jó. Amire körülötted oly sokan nem képesek. 

És látlak, amint sütsz-főzöl akár csak egymagadnak is. Amint kirándulsz, rokon gyereket ajándékozol, napozol vagy a havat élvezed, és megannyi dologgal foglalod el magad ügyesen, hogy aztán egy váratlan üzenet, egy félresiklott telefonhívás kizökkentsen az erődből. De visszatalálsz. 

Visszatalálsz.