Utolsó kommentek:

wrstjnethn 2021.07.10. 18:18:18

Az én egykori osztálytársaim közül pont a kítűnő tanulók lettek vizesnyolcasok az életben. Hiszen miről is szól a magyar iskolarendszer? Arról, hogy amit eléd raknak, azt adott időn belül minél pontosabban add vissza szóban vagy írásban. Aki ezt képes minden tárgyból megcsinálni, azt valószínűleg egyik tárgy sem érdekli jobban, mint a másik, pláne annyira nem, hogy jobban elmélyedjen benne a többi rovására. Az életben viszont senki nem rakja elénk az aznapi magolnivalót - hacsak nem a futószalag mellett kötnek ki ezek az emberek, mert ott megint hozhatják a kítűnő formát minden műszak végére. Egyéb, gondolkodást, kreativitást, tervezést és szervezést igénylő munkakörökben viszont csak szenvednek, mert arra várhatnak napestig, hogy kiporciózott adagokban kapják a feladatokat, csatolva a megoldással együtt. Pont, hogy nekik kellene adott feldatot részekre bontani, kitalálni a megoldást és esetenként delegálni a részfeladatokat. Ez viszont egy kihipózott agyú kitűnő tanulónak nem biztos, hogy megy, ezért végeznek Egyiptológia meg Mongol szakon, mert ott még lehet pár évig pár ezer oldalt magolni.

Bejegyzés: Tiszteletet a négyeseknek!

HargitaiE 2021.04.01. 11:35:06

@DFK: Ha normális prioritási sorrendet készítenek, én benne vagyok. Előbb a laboros, tesis oktatókat oltsák, ha meg lehet szervezni.

Bejegyzés: Oltogassátok csak az oktatókat!

DFK 2021.04.01. 09:15:34

Mondjuk a humán szakokon ráér az oltás, ott tényleg megodható online is az oktatás.

Bejegyzés: Oltogassátok csak az oktatókat!

Andy73 2021.04.01. 08:04:28

A tervek szerint tavasz végére mindenkit beoltanak, aki regisztrált. Tehát szeptemberben lehet jelenléti oktatás. Egyébként sok az idősebb oktató, akik veszélyeztetettek, de közülük már vannak, akik megkapták az oltást.
A gond inkább az, hogy még mindig nagyon sokan nem regisztráltak. Kérdés, hogy ez mennyire fog változni a következő hónapokban.
A távoktatás szinte mindenkinél kevésbé hatékony, de a közoktatásban azért nagyobb probléma.

Bejegyzés: Oltogassátok csak az oktatókat!

nemecsekerno_007 2021.04.01. 07:43:59

@HargitaiE: Honnan vannak hiteles adataid? Az, hogy hallottad innen-onnan az nem releváns.

Bejegyzés: Oltogassátok csak az oktatókat!

HargitaiE 2021.04.01. 07:31:02

@nemecsekerno_007: Persze, csak elég sok esetet tudok, amikor rosszul osztották el. Például szerintem pusztán attól, hogy valaki egy orvosképző/egészségügyi intézményhez tartozik, még nem feltétlenül kell beoltani -ez történt januárban. Ugyanis így kapott oltást számos olyan személy, aki sem beteggel, sem diákkal nem érintkezik.

Bejegyzés: Oltogassátok csak az oktatókat!

nemecsekerno_007 2021.04.01. 07:27:43

Minden az oltóanyag mennyiségétől függ.

Bejegyzés: Oltogassátok csak az oktatókat!

HargitaiE 2021.04.01. 07:09:28

@arthurthedent: Jogos kérdés, a legjobb esetben mindenkit IS villámgyorsan be kellene oltani. Viszont tudtommal a 30, 40, stb. pluszosok még mindig jóval nagyobb arányban kerülnek intenzívre, mint a huszonévesek, tehát ha priorizálni kell, akkor ez tűnik logikusnak.

Bejegyzés: Oltogassátok csak az oktatókat!

arthurthedent 2021.04.01. 07:02:01

Mi értelme lenne beoltani az oktatókat, ha a hallgatókat nem oltják?

Bejegyzés: Oltogassátok csak az oktatókat!

eßemfaßom meg áll 2020.07.04. 09:53:32

@HargitaiE: Gondolom az ügyfélkapus hitelesítés után látja a rendszerük.

Bejegyzés: Én marha

HargitaiE 2020.07.04. 06:52:32

Update: akkor törlik az adataimat, ha megadom az anyám nevét és a születési dátumomat is, amit azért sem értek, mert ezeket nem is adtam meg a rendszerben.

Bejegyzés: Én marha

HargitaiE 2020.07.04. 06:50:33

@varsoigyros: Köszi. Én a menüből navigáltam, és bár ezek szerint nem voltam eléggé körültekintő, nem lett volna rossz, ha a távirat menüpontjában is feltüntetik az infót.

Bejegyzés: Én marha

Paeonia 2020.07.03. 20:48:50

@jacint70: Nem, ezeknek nem mindegy. Nem normálisak, az egészen biztos.

Van egy első ránézésre nem csúnya weboldaluk, ahol kb. semmit sem lehet elintézni, mert semmi sem működik.
Hónapokig küzdöttem az ÉnPostám kártyáért, ami csak magánszemély nevére szólhat, DE ezzel kell a céges ügyeket is intézni. A marha nehezen igénybevett levél-átirányítási szolgáltatásukról számlát nem hajlandóak küldeni. Hónapok óta levelezek velük, idáig elég türelmes voltam, most már a NAV-hoz és a fogy.védelemhez fogok fordulni.

Bejegyzés: Én marha

sutyerák 2020.07.03. 18:55:41

a posta az inzultációs görénykedés miatt van,nem a zállampolgárokért.

Bejegyzés: Én marha

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.07.03. 17:55:46

Ügyfélkapus azonosító???? Hát nem mindegy nekik, hogy ki fizeti ki bankártyával azt a nyomorult táviratot???

Bejegyzés: Én marha

öreg baka nem rakéta 2020.07.03. 16:57:26

Én életem során most jutottam el a csomagfeladáshoz. (68 éves vagyok) Rájöttem, hogy mi nem hiányzott az életemből, mi volt az ami nélkül is normálisan tudok aludni. Érdekes módon korábban, 45 éve leveleztem későbbi életem párjával. akkoriban olcsó volt a posta, és másnapra már ott volt a válasz is. Ma? Rájöttem, hogy a tértivevény sokszor hamarabb megjön, mint az eredeti levél a címzetthez,. Teljesen felesleges címzetnek írni, mert úgy is postafiókra megy a levél, bármi a címzés:) A posta egy ifjú titánokat foglalkoztató (akik mindenhez értenek, csak ahhoz nem amit csinálniuk kéne), az alacsonyabb szinten rabszolgákat foglalkoztató állami cég.

Bejegyzés: Én marha

VonBraun 2020.07.03. 15:02:11

Sőt, az ePostakönyv is kiváló találmány, bármilyen közintézmény meg tudja ezt erősíteni. Működött majdnem egy fél napig, aztán országosan összeomlott.
Ha nem megy, ne erőltessük.

Bejegyzés: Én marha

Fairy Girl 2020.07.03. 14:04:17

Én nem tudom regisztrálni az Én postámra két éve, ugyanis a férjes nevem és a születési nevem eltér, ráadásul kötőjeles (könyörgöm, manapság szinte minden második emberé ilyen), és ezt az ő rendszerük nem tudja kezelni, hiába van ügyfélkapum, hiába folytattam hosszadalmas levelezést erről velük hónapokon át :D
EGY VICC. Méghozzá ROSSZ vicc.

Bejegyzés: Én marha

varsoigyros 2020.07.03. 13:37:07

Beütöttem a posta.hu oldal keresőjébe a kulcsszót.

Bejegyzés: Én marha
süti beállítások módosítása