Ha már sporteseményekkel teli évünk van, hozok egy metaforát az életdöntésekre. Képzeld el, hogy az életed egy focimeccs. Minden döntésed egy gólhelyzet, és neked kell elhatároznod, hogy a kapu melyik részébe célzol. Van, aki hirtelen lelkesedésből óriásit rúg a labdába, hogy az messzire szálljon, túl a kapun, egészen a lelátóra, hogy aztán a nézők között eltűnjön. Így vagyunk a grandiózus tervekkel. Ha túllövünk a célon, az erőnk szétforgácsolódik, és semmi eredménye nem lesz az erőfeszítésnek. 

Van, aki egyre felfelé céloz, hogy magasra szálljon a labda, mert fontos neki, hogy egy világ megjegyezze, milyen nagyra is tör. De a kapu egységnyi magas, és bárhogy erőlködik az ilyen csatár, senki nem fogja feljebb emelni az ő kedvéért. Lehet toporzékolni, szabálytalanságot kiáltani, de a kapu helye alaposan ki van jelölve jól látható fehér vonalakkal, és onnan nem fog moccanni. Így ez a labda sem ér hálót. 

Van az, aki nagyon kicsit mer csak rúgni a labdába, szinte csak a cipője orrával érintve azt. A kapufáról visszapattanó labdával még egyszer, majd még egyszer próbálkozik. Oldalról egészen úgy tűnik, mintha gólt lőne, és talán ő is elhiszi, hogy ez már egészen közel van. A kapura lövések is bekerülnek a statisztikába - nyugtatja magát.

Photo by Pixabay: https://www.pexels.com/photo/soccer-player-kicking-white-gray-soccer-ball-on-green-grass-field-50713/

És vannak azok, akik hosszasan méregetik a kaput. Mérlegelik, milyen magas, milyen széles, hogyan lenne a legjobb betalálni. Hideg fejjel mérik fel a lehetőségeket, és megkeresik a helyzetben legszerencsésebb megoldást. Nem nagyra vágyva, nem is kishitűen. Egyszer, alaposan kiérlelve a célzást belerúgnak a labdába, ami a háló közepében ér célt. Megvan. 

Ezt a metaforát Bálinttól kaptam. Köszi! Egyelőre az a sejtésem, hogy a kapu közepébe azok találnak be a legtöbbször, akiket minél kevésbé húz vissza a lelkük. Akiket nem terhel a cél keresése közben sok-sok egyéni, szubjektív szempont. Mert a fájdalmaink, traumáink, csalódásaink elvonják a fókuszt a kapuról, vissza, magunkra és az esetleges illúzióinkra. Szóval már megint ott tartunk, hogy le a szívvel, éljen az agy. Csak úgy a gólöröm sem az igazi.