Gyermekkorunkban azt tanítják nekünk, hogy ha jól tanulunk, szorgalmasan járunk iskolába, kedvesek leszünk másokkal, akkor sokra visszük majd. Felnőttként is többek között azért dolgozunk jól, hogy több fizetést érjünk el, magasabb pozícióba jussunk. Jó tett helyébe jót várj, tartja a mondás: rendesek is azért igyekszünk lenni (már aki) a (jó esetben) belső késztetésen kívül, mert azt reméljük, akkor mások is így tesznek velünk. 

Persze, határokat is kell húzni: nem áldozhatjuk fel önmagunkat vég nélkül, okosan kell kiválasztanunk, kire és mire mennyi energiát szánunk, de elvileg az ember célja az, hogy egyre jobb legyen, és önmagából és a környezetéből is elismerést váltson ki. 

Mégis, mintha életrecept lenne, hogy ha törekszünk minőségi életet élni, annak lesz valamiféle értelme. Persze, ez egy olyan erőfeszítés, ami önmagát jutalmazza, hiszen egyszerűen jó dolog jobb embernek lenni. De valahogy mégis jól esne egyéb jutalom is. Hiszen az motiválna, hogy csak így tovább. Járna, nem?

De a garancia nem létezik, és sokszor a jutalom várat magára.

Sőt.

Számos olyan emberről tudok, aki tehertétel a környezete számára a kiállhatatlan viselkedése, önállótlansága, vagy bármi más miatt, de még csak visszajelzést is alig kap: inkább körülugrálják, hiszen vele foglalkozni kell. Rengeteg olyan dolgozót ismerek, akinek a kompetenciája, szorgalma finoman szólva is kérdéses, de fel sem merülne, hogy veszélyben lenne az állása. Ami még szomorúbb, hogy kapásból fel tudnék sorolni tucatnyi olyan vezetőt, akinek komoly személyiségbeli vagy szakmai hiányosságai vannak, de sikeresnek tartjuk őket. És bizony a pénz, a jó megbízások sem a kompetensekhez áramolnak. 

Üdv a valóságban, a világ nem igazságos - mondod most biztosan. Ennyire? - kérdezem én. Annyira, hogy a siker és a boldogság keresése szinte már a mániákus lottótöltögetéssel ér fel? Majd most, majd most, ez most talán be fog jönni. És eljön a szombat este, remegve szorongatod a szelvényt, egy-egy szám közel volt, de ismét nem a tiéd a nyeremény. 

Photo by Quintin Gellar: https://www.pexels.com/photo/person-wearing-red-hoodie-sitting-in-front-of-body-of-water-636164/

A kérdés az, mikor kell felhagyni a próbálkozással. Hisz sosem tudhatjuk, hogy a következő kísérlet nem jön-e be. Épp ezért az általános recept menni előre, menni, kitartani, amíg csak visz a lábunk. Hátha a következő. És ha sosem? Ha csak mindig a magad vállát veregeted meg, de igazából minden más tekintetben egy helyben jársz? 

Legyen erőd lent hagyni, amit nincs erőd följebb emelni. - mondja Fodor Ákos. Szóval lehet, hogy feladni erős és bölcs dolog.