Az Index mai híre szerint agyonra dolgoztatott embereknek kínál önkéntes száműzetést egy dél-koreai cég. A vendégek napi kb. 25 ezer forintos áron egy aprócska cellában detoxikálódhatnak, ahol csak tea, jegyzetlapok meg jógaszőnyeg van, és a mobiljukat, karórájukat le kell adniuk. A zárkák lakói rabruhát és rabszámot is kapnak.
Azaz cseberből vederbe esnek.
A napi 12-14 órát dolgozó dél-koreaiak (hahajj, nem csak ők) gyakran hétvégén is a főnökök utasításait lesik, elhanyagolva a magánéletüket, egészségüket -lényegében elveszítve az emberi méltóságukat. Mert mi más lenne egy nem túl felháborító fizetésért robotolni, állandóan rendelkezésre állni, és ehhez még jó képet is vágni, mint rabság? Ennek kezelésére pedig hova vonul be a munkaerő? Egy börtönbe, ahol rabosítják. Míg az ember a munkahelyén X. Y. a Z osztályról, és jobbára egy telefonszám vagy egy kódszám jelöli, addig ebben a börtönhotelben is csupán egy szám helyettesíti az ő összetett, sokszínű lényét. Iroda vagy cella: ez is egyre megy.
Forrás: pexels.com
Mi lenne, ha ezek az emberek inkább olyan digitális detoxikálót választanának, amely megerősíti őket emberi méltóságukban, értékes voltukban? Mi lenne, ha szám helyett végre valaki X-nek és Y-nak szólítaná őket, kíváncsi lenne igazi képességeikre, beszélgetne velük arról, hogy mennyi minden még az élet a robotoláson kívül, és mennyire nem mindegy, milyen munkát végeznek, boldogok-e ott, ahol vannak. Egy ilyen e-elvonó (e-lvonó, haha) akkor jár hosszú távú felismerésekkel és változásokkal, ha valós, fenntartható, kívánatos alternatívát kínál. Ahhoz pedig felnőttnek kell nézni a klienst. Pontosan úgy, ahogyan egy jó munkahely teszi.
