Karácsony előtt számos jótékonysági akciót hirdetnek a cégek. December elejétől kezdve lépten-nyomon képeslapokat áruló, perselyt tartó, rollupok mellett gyűjtögető önkénteseket találunk.
A CSR, azaz corporate social responsibility, azaz vállalati [társadalmi] felelősségvállalás elvileg azon alapul, hogy a vállalatok törvényi kötelezettségeiknek megfelelően és erkölcsi megfontolásokból igyekeznek úgy tenni, hogy ne ártsanak, netán még használjanak is a társadalmi és természeti környezetüknek. Ebből az elvből fejlődtek ki azok a (szűk értelemben vett, leginkább a marketing talaján kibontakozó) CSR-kampányok, amelyek már nem pusztán adnak a társadalomnak, hanem a vállalat reputációját is növelni akarják.
Amikor egy áruházlánc arra buzdítja a vevőit, hogy adományozzanak könyveket a rászorulóknak...
Amikor futással és mobilozás nélküli autóvezetéssel cseresznyéket gyűjthetsz, amelyekből forintok lesznek a beteg gyerekek táboroztatására...
Amikor egy élelmiszerüzlet tartós élelmiszert gyűjt...
Amikor egy multicég IT-osztálya kivonul egy gyerekkórházba falat festeni...
Amikor egy üdítőital-gyártó arra biztat, hogy igyál minél több üdítőt, mert az eladások függvényében támogatják a nehéz sorsú gyermekeket...
Az mind CSR-kampány, de mégis van némi különbség az egyes kezdeményezések között. Van, ami az embereket kívánja érzékenyíteni, és pusztán "mellékhatás", hogy a cég ismertebbé is válik. Meg van a full képmutatás.
Értem, hogy a CSR, mióta marketinges fogalommá vált, sokkal inkább a reklám egy formája, és azt is értem, hogy a nagy piacgazdaságban minden eszközt meg kell ragadni a fogyasztó becserkészésére..., ami ebben az őrült kommunikációs viharban már csak a fogyasztó bevonásával, aktív cselekedtetésével és életérzés eladásával lehetséges, de na. Legalább egy kicsit gondoljuk végig a tervünket morális oldalról is.
Karácsonykor adja magát, hogy első szakirodalmi hivatkozásomként magát a Bibliát idézzem:
Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék. (Máté 6:3-4)
Marketing ide vagy oda, én akkor is úgy hiszem, hogy ha egy vállalat vezetőinek vagy dolgozóinak a szívén van egy ügy, és szívesen tennének valamit az emberekért, környezetért, akármiért, azt tegyék csendben. Ha átsegítünk egy vakot a túloldalra, azt sem azért tesszük, mert akkor meg leszünk dicsérve (legalábbis remélem!), és nem is úgy állunk neki, hogy elkezdünk kiáltozni az utcán: "Attrakció, én most irgalmas szamaritánus leszek, ide figyeljetek!". Hanem belülről, természetesen jön, hogy átkísérjük, majd megyünk a dolgunkra.
Erősebben fogalmazva: szerintem gusztustalan képmutatás, ha egy cég bármilyen formában közzéteszi, hogy segített valahol. Főleg, hogy az ilyen akciók zöme az ünnepekhez kötődik. Egy random február ötödikén minden hajléktalant, kóbor kutyát, beteg gyereket csak szépen ott egye meg a fene - olyankor nem üt akkorát a CSR .
Tisztelet a kivételnek!
De azért csak elgondolkodtató az is, hogy a Magyar Adományozói Fórum Vállalati Önkéntesség kutatásában a megkérdezett cégek így nyilatkoztak a CSR-tevékenységük céljairól:
A válaszadó cégek több mint 75 százalékánál (29 vállalat) az önkéntes munkavégzés célja a csapatépítés. Ezt követi szorosan a reputáció, a vállalati imidzs növelése, majd a munkahelyi hangulat pozitív irányú befolyásolása. A munkatársak lojalitásának növelése, mint cél a válaszadó vállalatok 55 százalékánál (21 cég) van jelen, majd ezt követi a munkatársak proaktivitásának növelése. A válaszadók kevesebb, mint 26 százalékánál (10 vállalat) játszik szerepet a munkatársak képességeinek, készségeinek fejlesztése, a munkatársak megtartása, a munkaerő toborzás illetve a fogyasztói elvárásoknak való megfelelés.
Csapatépítés... Nem lehetne leszállni erről a lóról? Ligeti György az Úristen, megint tréning című könyvében (hogy egy másik Bibliát is idézzek) írja le, hogy egy vállalat dolgozói csapatépítő jelleggel elvonulnak kifesteni egy óvoda kerítését, majd a vezetőknek kaviáros catering érkezik a helyszínre. A rossznyelvek szerint azt a kerítést havonta festi le valamelyik cég. A csapat vagy magától épül, és a tagok maguktól találnak ki valamilyen jótettet... vagy megette a fene. És mutassatok nekem olyan vezérigazgatókat nagy tételben, akik maguk is felgyűrik az ingük ujját, és a munka szünetében együtt eszik a hideg pizzát a kollégákkal. Van egy mondás a csalánról meg a másnak a szervéről.
Fotó: Edward Eyer , Pexels
Reputáció... Tényleg ennyire ostobák lennénk, hogy pozitív kép alakul ki bennünk az élelmiszer-áruházról, ha az a vevőkkel gyűjttet tartós élelmiszert? Nem hinném. Tényleg nem vesszük észre, hogy egy-egy ilyen cég sokszor maga is része a leszakadó rétegek mélyszegénnyé válásának az alacsony bérek, lehetetlen beosztások és a fogyasztásra való ösztönzés által? Csak nem vagyunk ilyen rövidlátók.
Munkahelyi hangulat... Nem inkább a vezetőket kellene képezni empátiából? Vagy egyszerűen jobb feltételeket teremteni? A többit hagyjuk is.
Vezetők! Úgy hiszem, vissza kellene találni ahhoz az állapothoz, amikor még ti is, gyermekként, csak úgy meggyőződésből kísértétek át a vakot. (Vagy ha nem kísértétek át, vállaljátok fel. Az is rendben van.) Nem vallási-spirituális alapokon, hanem meglepő módon a ráció mondatja velem, hogy ez igaz: "a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked" (Máté 6:4). Atyád alatt pedig nyugodtan érthetjük a szóbeszéd és a hitelesség nyugalmának erejét. Azt, hogy a fogyasztó a szóbeszédből úgyis meg fogja tudni, hogy a céged törekszik a morális működésre és mások segítésére. És arra többet fog adni, mint egy önfényező reklámra. Most, hogy mindjárt "elmúlik karácsony", ideje kipróbálni.
