Köszönöm a figyelmet, ezzel zárnám is cikkemet.
Na, jó, azért kifejtem.
Az első hetekben számos olyan cikk született, hogy mit tanít nekünk a járvány, a digitális átállás, az otthoni, beszűkült, de egyben kiszélésíthető lét. Ha ennyire gyorsan adaptálódtunk egy rendhez, amely teljesen más életmódot követel tőlünk, és az emberek többsége egész sikeresen veszi az akadályokat... akkor biztosan átmentjük majd a jó megoldásokat a vírus utáni időkbe is. Miért is dobnánk ki a keserves munkával megszerzett tanulást?
A fenéket fogjuk átmenteni, ami jó vagy hasznos. Mire gondolok? Arra, hogy a digitális átállás, a home office* nem a vezetők meggyőződéséből fakadt, sem nem egy kritikus tömeg harcolta ki magának. A jó tapasztalatok tudnak érzékenyíteni valakit, de kérdés, hogy jelen kényszerhelyzetben mennyi jó tapasztalat keletkezik az otthoni munka terén.
* Közbevetés: nem az a home office, amikor kényszerből dolgozol otthonról, hanem amikor arra igényed van, mert úgy tudsz koncentrálni, flow-ba kerülni, vagy éppen diszkréten kezelni a hasmenésedet.
Azaz a változás nem belülről jött, hanem egy külső körülmény okozta. Ezért gondolom azt, hogy elenyésző mennyiségben építjük majd be a vírusmentes életünkbe a mostani dolgokat, még ha azok hasznosak is!
1. Nem lesz home office kultúra
Ha most számos vezető árgus szemekkel nézi, pontosan mennyit dolgozik a beosztottja, és reggelente napindító értekezlet van ha kell, ha nem; meg ha van cég, ahol a munkatársak egész nap videókapcsolatban maradnak... akkor a zárlat feloldása után mindenkit azonnal be fognak rendelni, és közlik: eddig tartott a henyélés. Abban a kultúrában, ahol a home office sok álláshirdetésben a juttatások között szerepel, abban egy holmiféle járvány nem fog szemléletet változtatni. A home office tényleg juttatás, csak a munkavállalótól a cég felé. Ugyanis aki meggyőződéssel és nem kényszerből hómofiszol, az az irodán kívül sokkal hatékonyabb.
2. Nem ésszerűsítjük a meetingeket
Ugyanúgy el fognak rángatni minket azokra a meetingekre, amelyeket el lehetett volna intézni videochattel, és ugyanúgy meetingeket fognak tartani azokról a témákról, amelyekre legfeljebb egy e-mailt kellene vesztegetni. Miért? Mert nem meggyőződésből váltottunk gazdaságosabb formákra, hanem egy külső kényszer okán.
3. Ugyanúgy bele fogunk köhögni a másik képébe
Még most is sokan vannak, akik abszolút semmibe veszik a biztonsági előírásokat, akkor mi lesz a zárlat után? Ugyanúgy bemegyünk majd betegen dolgozni és tanulni, mert mi überfontos emberek vagyunk, és a főnök/tanár megköveteli. Egy holmiféle megfázással nem illik otthon maradni, hiszen akkor kiderülne, hogy kipihenten simán be tudjuk hozni a lemaradást. Sokkal szerencsésebb hetekig küzdeni a szövődményekkel és félig ott lenni a munkában.
Photo by Anna Shvets from Pexels
4. Nem lesznek online színházi közvetítések, napi szinten webinarok
Pedig ezekért simán lehetne pénzt kérni, de az emberek jó része visszatér majd ahhoz, hogy plázába jár kikapcsolódni.
5. Nem viszünk többé bevásárlólistát
Tisztelet annak, aki eddig is vitt, de úgy sejtem, hogy a zárlat után a boltba járás újra unaloműző tevékenység lesz sokaknál, illetve a családok újfent együtt mennek majd shoppingolni. Természetesen joguk van ehhez, és fontos a családi összetartás, de ezzel egy csomó terhet rónak a társadalom immun- és idegrendszerére.
6. Nem tanulunk meg bízni diákban, beosztottban
Az online tanulás a diákok egy részének semmi változást nem hozott: eddig is készültek, igyekeztek, ezután is igyekeznek. Legfeljebb nehezebb vagy könnyebb, fárasztóbb vagy pihentetőbb. A nem olyan erős vagy szorgalmas iskolások eddig is utálták a sulit, eztán is fogják. Az oktatás eddig is jellemzően frontális és felülről vezérelt volt, és most is az marad. Ezért aztán ne várjuk, hogy a későbbiekben legyenek online tanórák, pedig jó néhányat simán meg lehet tartani Zoomon is.
Tudom, pesszimistának tűnik ez a kép, de nem pesszimistának nevezném, csak realistának. Persze, lesz egy igazán üdvözlendő oldala is a zárlat utáni időszaknak: nem lesz ennyi eldobált gumikesztyű és maszk szanaszét.
