Cikkemben arról írok, amit még nem egészen hiszek és vallok, de minden jel arra mutat, hogy járható út. Vitázni ér. Bár azzal máris elutasítjuk a középszerűséget. 

Manapság lépten-nyomon azt hallani, hogy fejlesszük magunkat, legyünk tudatosak. Pszichológiai könyvek hada, motivációs előadások terabájtjai, ingyenes edzések, tudásbázisok állnak rendelkezésre - és a boldogságunk útjába. Bár a műveltség jelentősége az internetes keresés és az ismeretek diverzitása, a közös tudás háttérbe szorulása miatt csökken, a tetsti-lelki-szellemi fejlődés európai, sőt globális kultúránk alapértéke lett.

Társadalmi szinten tehát érték fejlődni, de mi újság egyéni szinten? Én azt vallom, egy bizonyos szint felett veszélyes dolog. Az egyén boldogulására nézve okvetlenül. Részletesen ugyanezt A boldog hülye és az okos depressziós című könyv fejti ki, én most gyakorlati példákat hozok fel.

A fejlődés egy ponton túl elszigetel

A társadalom egy szintig üdvözli, ha valaki magasabb minőségben éli az életét. Azonban egy tudatossági szinten túl (vegyünk akár környezeti, társadalmi, pszichológiai vagy etikai tudatosságot) a társadalom jó részével nem fogunk tudni szót érteni. Idősebb, a betevőért küzdő generációk, nehezebb szociokulturális közegben élők fogják a fejüket csóválni a problémáinkra. A munkaerőpiacon is ember legyen a talpán, aki művelt, tájékozott emberként elismerést nyer. Szóval ha munkát akarsz, ne legyél túl kiemelkedő.

Egy mélyebben gondolkodó ember nehezebben talál társakra

Márpedig társas lények vagyunk, és miért szúrnánk ki magunkkal, hogy komplex gondolkodásunkkal, széles tapasztalatunkkal, szerteágazó érdeklődésünkkel elijesszük magunktól a kedves, ám sekélyesebb embereket? A magunk ellenségévé válunk ezzel. Mondhatod, hogy mi értelme felszínes emberekkel barátkozni, no de nincs ám akkora merítés, hogy az ember sokat válogasson.

Mélyebb gondolkodás: mélyebb problémák

A lét kérdésein merengő ember bonyolultabb problémákkal találja szemben magát, mint az, akinek a lét alapfeltételeivel kapcsolatosak a problémái. Ezek még újabbakat vonnak maguk után, és a végén egy Hogy vagy? kérdésre is nehéz az obligát Jól választ adnunk, mert a mélyben...

Figyeljük csak meg, mennyivel könnyebben emészthetőek az élet gyakorlati nehézségei, mint a szellemi kihívások. Ha fáj a derekad, "csak" be kell kenni Voltarennel, no de ha a lelked? Logikus tehát, hogy a felszínen maradva hamarabb megoldható, kisebb involválódást igénylő nehézségekkel kell megvívnunk.

Nem biztos, hogy hisszük, de biztosan tapasztalhatjuk. Már csak a megvalósítás a kérdés, no de okosak vagyunk, menni fog. Oh wait.