Beszürkültünk. Beszürkült az a valaki is, aki az életemet színessé tette harmincas éveim kezdetén. Addig unalmas, decens életet éltem, ügyelve mások véleményére, megfelelve mindenkinek, nem kimondva a gondolataimat, udvarias hazugságokkal felelve minden kérdésre, melyre a valódi válasz feszített belül. A feladataimban éltem, mindent határidőre, hogy senkinek ne okozzak gondot, hogy mindenki kedveljen. Majd jött a piros, nem vörös: piros hajával, és belevitt rengeteg marhaságba. Hasznos marhaságba. Urbexeltünk, lógtunk be óvoda udvarára hintázni, futottunk alakzatokat a város utcáira, cseréltünk éjfélkor az utcán mazsorettbotot koktélruhára, de már nem tudom, miért. És nem akartunk megfelelni. Nem bántottunk senkit és semmit, de kimondtunk igazságokat. A feladatokkal palástolt félelem helyébe kezdett belépni az önazonosság.

Egyszer megkérdeztem a nálam 10-15 évvel fiatalabb egyetemi hallgatóimat, hogy mi volt a legizgalmasabb dolog, amit életükben csináltak, és olyanokat soroltak, hogy voltak koncerten. Jeggyel. Ültek már 150 lóerős kocsiban. Utasként. Beszélgettek már egy helyi hírességgel. Egy dedikáláson. 

Belőlem meg csak dőltek a legális, jobbára veszélytelen, de igazi bakancslistás őrültségek. Nyári esőben lyukas ereszcsatorna alatt hajat mosni, mezítláb sétálni haza a kertmoziból, egy ógörögül elmondott hangüzenettől beleszeretni egy fiúba, és igent mondani neki egy évvel később egy tetőtéri szoba padlóján, sündisznót rángatni ki foxi szájából, 3 másodpercezni - ki tudja még, mi az? - és felhőtlenül nevetni. Tudni, hogy nincs legyőzhetetlen akadály, mert erőt adnak a felhőtlen pillanatok.

Photo by Shane Kell: https://www.pexels.com/photo/photo-of-gray-sneakers-1554613/

És most itt állunk, és arról beszélgetünk, hogy a visszaváltós palackokat nem jó a Pennybe vinni, mert ott levásárlós kupont adnak érte, és akkor jobb a Lidl, ahol bankszámlára is lehet kérni a betétdíjat. Aztán lehet, hogy nem is így van, és most nyúlunk a telefonért, hogy kiderítsük. 250 forintról van szó. 

Elszürkültünk. Reggel elkészítjük a szendvicset, aztán bontatlanul hazavisszük, mert dolgozni kellett. Hétvégén szaladunk nagybevásárolni, de férjen bele az autómosás, a takarítás, és ne felejtsük el hétfőn a bankot.

Eközben pedig egyre szürkülünk. Nincs mondanivalónk a másiknak, csak a teendők. Nem pörgetjük meg egymást egy jó zenére. Nem csinálunk dolgokat csak úgy. 

A feladatok fontosak. A felelősségünk adott. A feladat lehet jó dolog is, az elvégzése mindenképpen. Megosztani - magát a teendőt vagy aztán a sikerélményt - nagyszerű dolog. Karácsonykor könnyű szeretni, de mi van azokkal a sokszáz hétfőreggelekkel? - kérdezi Parti Nagy Lajos, és bízom benne, hogy nem csak arra gondolt: ki fog a sokszáz hétfőreggelen szendvicset készíteni. Meg is kell pörgetni egymást, no meg legfőképpen magunkat - ingyen és egyetlen percig, de csakis így maradhatnak színesek azok a sokszáz hétfőreggelek.