A minap olvastam jKáldy címlapos blogbejegyzését 5 tipp, hogy ötvösként se legyen bérleted a sürgősségire címmel, és gondoltam, rátromfolok: kedves bloggertárs, nem kell ahhoz köszörűkkel, kalapácsokkal meg vésőkkel dolgozni, hogy az ember ön- és közveszélyessé váljon. Bőven elég akár a tanári pályát választani, hogy rendszeres rendelőlátogatók legyünk, és most nem a pszichiátriai szakambulanciára gondolok. Az egy pár év alatt alap lesz. Álljon itt néhány munkavédelmi tanács azoknak, akik oktatásra adják a fejüket.

1. Könyvekkel rohangálni jó, mert okos ember benyomását keltjük. A könyv lapjainak éle viszont rémesen meg tudja vágni az ember kezét. Szigorúan tilos tehát végigsimítani. A naplót is óvatosan lapozgassuk, mert még a végén a vérfürdő nem a táblánál, hanem az ujjaink alatt alakul ki.

2. A legtöbb szellemi foglalkozású dolgozó kávéval üzemel. A kávé az álmosság, fáradtság ellen van, azaz amikor készítjük, jellemzően csak egy hajszál választ el minket attól, hogy eldőljünk. Mind az eldőlés, mind a forró tárgyak érintése veszélyes. A kettőt egyszerre csak a magamfajta tehetségek képesek kivitelezni, de ha valaki még érez magában késztetést, az sürgősen vesse el.

3. Alagút, amelynek a végén nincs fény, csak a kisujjad: a sok gépelés hatására a szellemi munkás olyan kellemes betegségeket szerezhet magának, mint az alagútbetegség, a teniszkönyök, tudom, a pizza hut, meg az ínhüvelygyulladás. Nézzük a jó oldalát, más szakmában az ín nélküli verzió dívik. Bár azzal lényegesen többet lehet keresni.

Forrás: Pexels

4. Cipelés: modern technika ide vagy oda, egy átlagos oktató akkora cókmókkal megy be órát tartani, hogy csigolya legyen a porckorongján, amelyik évtizedeken keresztül állja a sarat. Tessék tornázni!

5. Egyéb hülye balesetek: én, aki kézállásban törtem el az orrcsontomat, az oktatói pályámon már számos érdekes balesetet szenvedtem, de mind közül kiemelkedik, amikor egy 200 fős hallgatói sereg előtt sikerült úgy lehúznom a sínen futó táblát, hogy a kezemben maradt. Kínlódásom során többféle balesetet szenvedtem el, például meghúztam a derekamat, és fejbe is csaptam magam a nehéz táblával, de a női méltóság és az oktatói tekintély keveréke nem engedte, hogy kimutassam kínomat.

Szóval nem kell ötvösnek lenni ahhoz, hogy valaki ügyesen mozogjon a munkahelyén, bár kétségkívül van egy közös pont a kettőnk pályáján: időnként csiszolatlan gyémántokkal akad dolgunk - és ezért megéri.

Köszönöm a figyelmet, ezzel zárnám is cikkemet.

Na, jó, azért kifejtem.

Az első hetekben számos olyan cikk született, hogy mit tanít nekünk a járvány, a digitális átállás, az otthoni, beszűkült, de egyben kiszélésíthető lét. Ha ennyire gyorsan adaptálódtunk egy rendhez, amely teljesen más életmódot követel tőlünk, és az emberek többsége egész sikeresen veszi az akadályokat... akkor biztosan átmentjük majd a jó megoldásokat a vírus utáni időkbe is. Miért is dobnánk ki a keserves munkával megszerzett tanulást?

* Közbevetés: nem az a home office, amikor kényszerből dolgozol otthonról, hanem amikor arra igényed van, mert úgy tudsz koncentrálni, flow-ba kerülni, vagy éppen diszkréten kezelni a hasmenésedet.

Azaz a változás nem belülről jött, hanem egy külső körülmény okozta. Ezért gondolom azt, hogy elenyésző mennyiségben építjük majd be a vírusmentes életünkbe a mostani dolgokat, még ha azok hasznosak is!

1. Nem lesz home office kultúra

Ha most számos vezető árgus szemekkel nézi, pontosan mennyit dolgozik a beosztottja, és reggelente napindító értekezlet van ha kell, ha nem; meg ha van cég, ahol a munkatársak egész nap videókapcsolatban maradnak... akkor a zárlat feloldása után mindenkit azonnal be fognak rendelni, és közlik: eddig tartott a henyélés. Abban a kultúrában, ahol a home office sok álláshirdetésben a juttatások között szerepel, abban egy holmiféle járvány nem fog szemléletet változtatni. A home office tényleg juttatás, csak a munkavállalótól a cég felé. Ugyanis aki meggyőződéssel és nem kényszerből hómofiszol, az az irodán kívül sokkal hatékonyabb.

2. Nem ésszerűsítjük a meetingeket

Ugyanúgy el fognak rángatni minket azokra a meetingekre, amelyeket el lehetett volna intézni videochattel, és ugyanúgy meetingeket fognak tartani azokról a témákról, amelyekre legfeljebb egy e-mailt kellene vesztegetni. Miért? Mert nem meggyőződésből váltottunk gazdaságosabb formákra, hanem egy külső kényszer okán.

3. Ugyanúgy bele fogunk köhögni a másik képébe

Még most is sokan vannak, akik abszolút semmibe veszik a biztonsági előírásokat, akkor mi lesz a zárlat után? Ugyanúgy bemegyünk majd betegen dolgozni és tanulni, mert mi überfontos emberek vagyunk, és a főnök/tanár megköveteli. Egy holmiféle megfázással nem illik otthon maradni, hiszen akkor kiderülne, hogy kipihenten simán be tudjuk hozni a lemaradást. Sokkal szerencsésebb hetekig küzdeni a szövődményekkel és félig ott lenni a munkában. 

Photo by Anna Shvets from Pexels

4. Nem lesznek online színházi közvetítések, napi szinten webinarok

Pedig ezekért simán lehetne pénzt kérni, de az emberek jó része visszatér majd ahhoz, hogy plázába jár kikapcsolódni.

5. Nem viszünk többé bevásárlólistát

Tisztelet annak, aki eddig is vitt, de úgy sejtem, hogy a zárlat után a boltba járás újra unaloműző tevékenység lesz sokaknál, illetve a családok újfent együtt mennek majd shoppingolni. Természetesen joguk van ehhez, és fontos a családi összetartás, de ezzel egy csomó terhet rónak a társadalom immun- és idegrendszerére.

6. Nem tanulunk meg bízni diákban, beosztottban

Az online tanulás a diákok egy részének semmi változást nem hozott: eddig is készültek, igyekeztek, ezután is igyekeznek. Legfeljebb nehezebb vagy könnyebb, fárasztóbb vagy pihentetőbb. A nem olyan erős vagy szorgalmas iskolások eddig is utálták a sulit, eztán is fogják. Az oktatás eddig is jellemzően frontális és felülről vezérelt volt, és most is az marad. Ezért aztán ne várjuk, hogy a későbbiekben legyenek online tanórák, pedig jó néhányat simán meg lehet tartani Zoomon is.

Tudom, pesszimistának tűnik ez a kép, de nem pesszimistának nevezném, csak realistának. Persze, lesz egy igazán üdvözlendő oldala is a zárlat utáni időszaknak: nem lesz ennyi eldobált gumikesztyű és maszk szanaszét.

Ha már az élet és főleg a tudjukmijárvány egy óriási savanyú citromot adott nekünk, csináljunk belőle limonádét. Ha már az egyetemek Európa-szerte távoktatással működnek, sőt sok helyen a közoktatás is áttért erre, akkor itt az idő, hogy megtanuljuk egy sor olyan szoftver használatát, amelyekkel képesek leszünk áthidalni a távolságokat.

Van ebben a szörnyűségben valami jó is: talán így többen ismerik fel, hogy egyáltalán nem a tanár a tudás egyedüli forrása, valamint hogy ha felnőttként kezeljük a diákot, akkor fejlődni fog nála az önszabályozó tanulás képessége. Persze, mindig lesznek hanyagok, motiválatlanok, lassabbak, akikkel jobb egyénileg és szemtől szemben foglalkozni, de egy átlagos tanuló, ha jól csináljuk a távoktatást, ugyanoda fog eljutni, mint a kontaktórákon.

Photo by Andrea Piacquadio from Pexels

No de hogyan csináljuk jól a távoktatást? Íme egy lista az online segítségeinkről.

1. Office 365 Teams

Fájlok megosztására, közös szerkesztésére, videochatre, szöveges chatre szolgáló felület.

Ide felteheted a tananyagokat, handoutokat, innen indíthatsz virtuális tanórákat.

2. Trello

Fájlok, linkek, szövegek rendszerezésére szolgáló program, amelyben megjelölhetjük a csapatunk résztvevőit, és határidőket is kioszthatunk. Feladatok ütemezésére jó app még az Asana is.

A Trellot használhatod például arra, hogy a hallgatóiddal anyagokat gyűjtetsz egy-egy témakörhöz, majd azokat rendszerezteted, feldolgoztatod velük. Ha kérdésük van, tagelhetnek téged vagy egy másik csoporttársat. A Trello nagy előnye, hogy listákat (topicokat) lehet létrehozni benne, és minden listához egy halom kártyát (mondjuk, hogy altémákat) lehet rendelni.

3. Skype, Hangouts, Streamyard, Logmein, Slack

A Skype egy videohívásába akár 49 ember is becsatlakozhat. Megoszthatod a képernyődet is. A Hangouts akár 150 főt is kezelni tudó csoportos csevegést kínál, csoportos videohíváshoz 10 főnek elég. A Streamyard élő streamelésre (azaz adás közvetítésére) való, 6 nézőig ingyenes. A Logmein oktatási és egészségügyi intézményeknek, nonprofit szervezeteknek három hónapra ingyenes távoli elérést, videomeetingeket és társait biztosít. Felvettem velük a kapcsolatot, várom a fejleményeket. A Slack korlátlan számú tagnak kínál csoportos csevegési lehetőséget sok-sok topicban, fájlmegosztással. Vigyázat, az ingyenes verzióban a régebbi üzenetek törlődnek.

4. Kahoot, Mentimeter, Learningapps, Khan Academy

A hallgatók aktivizálására, interaktív tananyagok készítésére szolgáló appok, oldalak. 

5. Google Drive, Dropbox

Felhőszolgáltatások fájlok küldésére, megosztására, illetve a Drive közös munkára is kitűnő.

A sorozat következő részében arra adok tippeket, hogy mit csinálj egy virtuális órán. Ha neked is van hasznos szoftvered, oszd meg a tapasztalataidat kommentben!

A cikk az NTP-NFTÖ-19 támogatási időszak alatt készült.

Van egy vállalat, ahol a nagy tekintélyű vezető március 8-án személyesen köszönti a női kollégáit egy-egy cserepecske tulipánnal. Kedves gesztus, igaz?

Van egy vállalat, ahol még a széles szakmai ismeretrendszerrel és kitűnő kommunikációs készségekkel rendelkező nők sem kerülhetnek vezető pozícióba, de még a véleményük sem igazán esik latba egy-egy döntésnél. A vállalat nagy tekintélyű vezetője március 8-án személyesen köszönti a női kollégáit egy-egy cserepecske tulipánnal. Kedves gesztus, igaz? 

Vezetők!

Ne adjatok virágot nőnapra! Adjatok inkább lehetőséget. Pontosabban hagyjátok meg a lehetőséget, mert adomány, kompenzáció nem kell. Csak az egyenlő feltételek.

Most sokan mondjátok: jó, akkor megadjuk a lehetőséget, tessék a nőnek cipelni, emelni, kőműveskedni, havat lapátolni, tüntetők ellen vonulni, magasba mászni. Én erre azt mondom: van nő, aki szeretné is ezeket végezni. És bizony, van férfi, aki pedig sírva menekül egy kétkilós szatyor cipelésétől. Ha a képességei alapján ítéljük meg az embert, akkor több eséllyel találunk egy feladatra rátermett embert - akármilyen nemű is legyen.

Ne adjatok virágot nőnapra! Adjatok inkább egyforma fizetést ugyanazért a munkáért. Egy kutatás szerint a magyar nő nettó ötvenezerrel keres kevesebbet, mint a férfi, és jóval kisebb az esélye vezetővé válni, mint a céges bulin letaperolódni.

Photo by Polina Zimmerman from Pexels

Ne adjatok virágot nőnapra! Inkább észre se vegyétek a nemünket egy állásinterjún vagy értekezleten. Persze, ezt azzal a nővel lehet könnyen megtenni, aki maga sem a nemi jegyeiből kovácsol előnyt. Évszázados berögződés, még dolgozni kell ezen.

Ne adjatok virágot nőnapra! Majd ad a párunk, apánk, fiunk, szomszédunk. Mert attól, hogy a munkánkban egyenjogúak volnánk, a magánéletünkben még megőrizhetjük női mivoltunkat. Aki szeretné, még palacsintát is süthet a virágért cserébe.

Megjelent egy interjú a hvg.hu-n a Coca Cola kommunikációs vezetőjével és brand managerével, akik mesélnek arról, miért álltak bele olyan társadalmi ügyekbe, mint a melegek vagy éppen az "anyutest".

S. N. (direkt nem adok neki ingyenreklámot) kijelentésére (miszerint a szülés után eltunyult testükkel az anyák a házasságukat kockáztatják, és az anyutest egy férfi számára sem vonzó) a Coca Cola (nekik meg úgyis csepp a tengerben, ha kiírom a nevüket) tizenpár óra alatt, azaz rekord gyorsasággal kihozott egy kommunikációt. Ebben különböző alakú kólásüvegek látszanak, és melléjük a szöveg: "Ha szereted, akkor minden formában megkívánod!"

Nagyon szép üzenet, a szerelem nem ismer kilókat, és hát aki rendszeresen kólát iszik, az amúgy sem remélhet rékai kockákat a hasára.

Az interjúban a kommunikációs vezető kitér arra, hogy őt személyesen idegesítette fel N. megnyilatkozása, és szolidaritást érzett a frissen szült ismerősével - ezért született meg a hirdetés.

Na, persze.

A Coca Cola nem mást csinált, mint amit az IKEA a húsgolyós sztoriban. Meglovagolta a nyilvánosság, a közfigyelem hullámait. Nincs ezzel baj, csak ne misztifikáljuk túl. Ugyanis minden valamire való kommunikációs szakember (beleértve Mari nénit is, aki hamarabb levette a N. kijelentése mögött rejlő szándékot, mint sok anyuka) tudja, hogy a trollmarketing hatásos. N. brandjéről nem sokat hallottunk az utóbbi időben. Egy ilyen ellenszenvesnek tűnő húzással, még a FB-os követők egy részének az elvesztése árán is, jobban beleköltözik az emberek fejébe, mint egy sima reklámmal, miszerint térj be egy üzletbe, és vegyél bűnözésmentes kakóscsigát. Ha sokat emlegetik neked a ... kólát, akkor jó eséllyel megszomjazol egyre.

Photo by Artem Beliaikin from Pexels

Nyugodtan lehetne tehát közmegegyezés, hogy N. akkora képtelenséget mondott, amivel egyszerűen nem kell foglalkozni. Kiszámoltad már, hány percedet, órádat vette el, ha te is kommenteltél, beszélgettél róla? Lett attól jobb a világ? De hogy téged mégis felidegesített? És amikor Géza bácsi a kocsmában egy embereset szellent, azon is felháborodsz? Mert N. nem tett mást, mint beleszellentett az amúgy is kissé áporodott szagú magyar közbeszédbe.

Ebben a kontextusban, amit a kólások bizonyára tökéletesen értenek, egy nyilvános reakció, még ha jó célt szolgál is, nem más, mint puszta önreklám. Amivel nincsen baj, hiszen a húsgolyós poszt alatt is összeszaladt a fél világ, és persze, hogy mindenki a saját termékét hirdette. Csak ez így nem társadalmi felelősségvállalás. Ez egy ügyesen megtervezett, szellemes reklám. Nevezzük már nevén a gyereket!

A Lidl Magyarország január 27-ei posztja alatt felrobbant a kommentszekció, és végre nem valami önjelölt celeb hülyesége szolgáltatta a gumicsontot, hanem nagyon is finom falatokon lehet rágódni. Svéd húsgolyón. Ha valaki lemaradt volna, mutatom.

Az IKEA marketingeseinek eddig sem kellett a szomszédba menniük egy kis humorért és gyors reagálásért: az embereket foglalkoztató kérdésekben gyakran foglalnak állást a maguk vicces és tömör módján. A bútoráruház kommentje után pedig elindult a cunami. A hiteltől az utazásig, a nyugtató karláncig (ha valaki mégis Svédországba menne húsgolyóért, és félne a repülőn), sőt a babakelengyéig (ha túl jól sikerülne az út) mindenféle termék marketingese ott termett. A Lidl posztja gyakorlatilag egyfajta szaknévsorrá vált: lassan nincs olyan áru és szolgáltatás, amiből ne lehetne fellelni a legjobb humorú csapattal rendelkező verziót. Még golyós, értitek, golyóscsapágyas cégtől is érkezett hozzászólás.

Ami pedig ebben az igazán zseniális, hogy a cégek nem savazzák egymást, nem becsmérlik egymás termékét, csak viccesen, az intelligenciájuk és humorérzékük legjavát csatasorba állítva folytatják a láncot. Persze, akadnak erőltetett szövegek is, de őszintén: kit zavar? Itt most végre mindenki elengedte az agyát, és megvalósult valami pillanatnyi erőszakmentes, demokratikus virtuális flashmob.

Én pedig ezt az egészet egyszerűen imádom. Mert a Facebook általában a frusztrációk levezetésének terepe: az emberek gyakran írnak kemény dolgokat ismeretlenekről vagy -nek. Itt pedig senki nem minősített senkit, hanem csak akkor reagált, ha tetszett neki egy-egy benyögés. Ez pedig jó irány lehetne egy ideális világban: ha tetszik, nyilvánítsd ki, ha nem, lapozz tovább.

De marketinges szempontból is követendő példa. Azt javaslom, te is tegyél hasonlót, ha fel akarod futtatni az oldaladat, márkaismertségedet. Vedd elő a humorodat (más esetekben a segítőkészségedet, szakértelmedet), és kommentálj az oldalad nevében. Ha jól csinálod, az komoly ingyenreklámot jelent neked. Én is szaladok kommentelni.

Image by RitaE from Pixabay

Bejárta az internetet egy újabb olyan hír, amiről egy normális világban beszélni sem kellene. De ha már így jártunk, beszéljünk mégis.

Ha megnézzük a videót, azt látjuk, hogy a pápa már elfordul a hívektől, amikor egy nő karon ragadja. Erre a pápa visszafordul, majd mivel nem sikerül kibontakoznia a nő szorításából, rácsap annak a kezére. Pontosan ugyanaz történik, mint a hétköznapokban, amikor egy kéregető, utcai árus vagy éppen akár az ember saját gyereke túl rámenős. Normális emberi reakciónk a szabadulási ösztön: ha megragadnak, feltartóztatnak, akkor megriadunk, és vérmérséklet szerint megpróbálunk kijutni a szorult helyzetből. Nem feltétlenül jó ezt erőszakkal tenni, de ki az, aki minden, de tényleg minden helyzetben higgadt marad?

A pápa? Vajon egy pápának tényleg mindig higgadtnak kell maradnia? Teológiai kérdés, hogy egy szuperember vagy egy hús-vér lény vezeti-e jobban a híveket. Hogy a pápának, csak mert az Úr képviselője, némán kellene tűrnie a zaklatást? Aki szerint igen, az legyen kedves idézni a Biblia vonatkozó passzusát, mert szerintem az nincs benne, hogy tűrj mindent, mint a birkák.

Vagy az a baj, hogy odacsapott? A videón látszik, hogy nem "bézbózütővel" ment neki a nőnek, nem is mosott be neki egyet, nem ordította le a fejét, hanem kétszer rálegyintett, és közben valami olyasmit mondott (szabad fordításban), hogy hé, hé.

Korábban is történt már egy ilyen eset, és akkor a pápa azzal magyarázta a barátságtalan viselkedését, hogy nem akart elkapni valamit az őt csókolgató embertől. Bár mások is ilyen óvatosak lennének: egy csomó kórság nem terjedne el.

Az index híre szerint volt olyan ember, aki még azt is felhozta: a pápa is férfi. Jó ég. És még argentin, ősz, magas meg még öreg is. Szóval nyilván abból fakadt a tette, hogy ő férfi, és nyilván mivel egy nőre csapott rá, az egyből hessteg mitú. Hagyjuk már. Az az igazi egyenjogúság, hogy ha egy nő hülye, akkor igenis őt is ugyanúgy jogunk legyen megcsapkodni. Nem agyonra verni, mint ahogyan hazánkban szokás (még akkor is, ha nem is hülye), hanem önvédelemből, nem okozva sérülést, határozottan fellépni. És nagyon sokat árt a nők elleni erőszakkal szemben való fellépésnek, ha valami fotelkommentelő gender vonalra viszi el a pápa atyai pofonját suhintását.

Forrás

Nem kellene tehát felfújni ezt az esetet. Ferenc pápa pedig ne kérjen bocsánatot az ilyenért, mert akkor csak felbátorodnak az önző fanatikusok. Nem lenne túl egészséges, ha a pápából valami személyiség és méltóság nélküli bábot csinálnánk, akivel mindent szabad, csak mert ő az egyház feje. Utána már egyből jönnének az orvosok, tanárok, akik ellen szintén bátran lehetne erőszakot alkalmazni, csak mert altruista foglalkozást választottak. Altruistát, de nem idiótát. Az meg a másik, hogy vajon miért is akarjuk ennyire megérinteni a sztárokat. Nem, attól mi nem leszünk különlegesebbek. Ideje lenne megtanulni, hogy inkább a sztárok önmenedzselési, karriertervezési példáit kellene majmolni, nem a kultuszukat építeni azzal, hogy kegytárgyakkal vesszük körbe magunkat, majd ülünk a csodára várva.

Karácsony előtt számos jótékonysági akciót hirdetnek a cégek. December elejétől kezdve lépten-nyomon képeslapokat áruló, perselyt tartó, rollupok mellett gyűjtögető önkénteseket találunk.

Amikor egy áruházlánc arra buzdítja a vevőit, hogy adományozzanak könyveket a rászorulóknak...

Amikor futással és mobilozás nélküli autóvezetéssel cseresznyéket gyűjthetsz, amelyekből forintok lesznek a beteg gyerekek táboroztatására...

Amikor egy élelmiszerüzlet tartós élelmiszert gyűjt...

Amikor egy multicég IT-osztálya kivonul egy gyerekkórházba falat festeni...

Amikor egy üdítőital-gyártó arra biztat, hogy igyál minél több üdítőt, mert az eladások függvényében támogatják a nehéz sorsú gyermekeket...

Az mind CSR-kampány, de mégis van némi különbség az egyes kezdeményezések között. Van, ami az embereket kívánja érzékenyíteni, és pusztán "mellékhatás", hogy a cég ismertebbé is válik. Meg van a full képmutatás.

Értem, hogy a CSR, mióta marketinges fogalommá vált, sokkal inkább a reklám egy formája, és azt is értem, hogy a nagy piacgazdaságban minden eszközt meg kell ragadni a fogyasztó becserkészésére..., ami ebben az őrült kommunikációs viharban már csak a fogyasztó bevonásával, aktív cselekedtetésével és életérzés eladásával lehetséges, de na. Legalább egy kicsit gondoljuk végig a tervünket morális oldalról is.

Karácsonykor adja magát, hogy első szakirodalmi hivatkozásomként magát a Bibliát idézzem:

Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék. (Máté 6:3-4)

Marketing ide vagy oda, én akkor is úgy hiszem, hogy ha egy vállalat vezetőinek vagy dolgozóinak a szívén van egy ügy, és szívesen tennének valamit az emberekért, környezetért, akármiért, azt tegyék csendben. Ha átsegítünk egy vakot a túloldalra, azt sem azért tesszük, mert akkor meg leszünk dicsérve (legalábbis remélem!), és nem is úgy állunk neki, hogy elkezdünk kiáltozni az utcán: "Attrakció, én most irgalmas szamaritánus leszek, ide figyeljetek!". Hanem belülről, természetesen jön, hogy átkísérjük, majd megyünk a dolgunkra.

Erősebben fogalmazva: szerintem gusztustalan képmutatás, ha egy cég bármilyen formában közzéteszi, hogy segített valahol. Főleg, hogy az ilyen akciók zöme az ünnepekhez kötődik. Egy random február ötödikén minden hajléktalant, kóbor kutyát, beteg gyereket csak szépen ott egye meg a fene - olyankor nem üt akkorát a CSR .

Tisztelet a kivételnek!

De azért csak elgondolkodtató az is, hogy a Magyar Adományozói Fórum Vállalati Önkéntesség kutatásában a megkérdezett cégek így nyilatkoztak a CSR-tevékenységük céljairól:

A válaszadó cégek több mint 75 százalékánál (29 vállalat) az önkéntes munkavégzés célja a csapatépítés. Ezt követi szorosan a reputáció, a vállalati imidzs növelése, majd a munkahelyi hangulat pozitív irányú befolyásolása. A munkatársak lojalitásának növelése, mint cél a válaszadó vállalatok 55 százalékánál (21 cég) van jelen, majd ezt követi a munkatársak proaktivitásának növelése. A válaszadók kevesebb, mint 26 százalékánál (10 vállalat) játszik szerepet a munkatársak képességeinek, készségeinek fejlesztése, a munkatársak megtartása, a munkaerő toborzás illetve a fogyasztói elvárásoknak való megfelelés.

Csapatépítés... Nem lehetne leszállni erről a lóról? Ligeti György az Úristen, megint tréning című könyvében (hogy egy másik Bibliát is idézzek) írja le, hogy egy vállalat dolgozói csapatépítő jelleggel elvonulnak kifesteni egy óvoda kerítését, majd a vezetőknek kaviáros catering érkezik a helyszínre. A rossznyelvek szerint azt a kerítést havonta festi le valamelyik cég. A csapat vagy magától épül, és a tagok maguktól találnak ki valamilyen jótettet... vagy megette a fene. És mutassatok nekem olyan vezérigazgatókat nagy tételben, akik maguk is felgyűrik az ingük ujját, és a munka szünetében együtt eszik a hideg pizzát a kollégákkal. Van egy mondás a csalánról meg a másnak a szervéről.

Fotó: Edward Eyer , Pexels

Reputáció... Tényleg ennyire ostobák lennénk, hogy pozitív kép alakul ki bennünk az élelmiszer-áruházról, ha az a vevőkkel gyűjttet tartós élelmiszert? Nem hinném. Tényleg nem vesszük észre, hogy egy-egy ilyen cég sokszor maga is része a leszakadó rétegek mélyszegénnyé válásának az alacsony bérek, lehetetlen beosztások és a fogyasztásra való ösztönzés által? Csak nem vagyunk ilyen rövidlátók.

Munkahelyi hangulat... Nem inkább a vezetőket kellene képezni empátiából? Vagy egyszerűen jobb feltételeket teremteni? A többit hagyjuk is.

Vezetők! Úgy hiszem, vissza kellene találni ahhoz az állapothoz, amikor még ti is, gyermekként, csak úgy meggyőződésből kísértétek át a vakot. (Vagy ha nem kísértétek át, vállaljátok fel. Az is rendben van.) Nem vallási-spirituális alapokon, hanem meglepő módon a ráció mondatja velem, hogy ez igaz: "a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked" (Máté 6:4). Atyád alatt pedig nyugodtan érthetjük a szóbeszéd és a hitelesség nyugalmának erejét. Azt, hogy a fogyasztó a szóbeszédből úgyis meg fogja tudni, hogy a céged törekszik a morális működésre és mások segítésére. És arra többet fog adni, mint egy önfényező reklámra. Most, hogy mindjárt "elmúlik karácsony", ideje kipróbálni.

Komolyan nem értem. Meg persze, magamat sem, hogy ilyenen kiakadok.

Van a Fészbukon egy állatfaj: a mindent lementő, screenshotoló, lecopyzó, aztán azt így (lényegében sajátjaként) megosztó állatfaj. Sajátjaként, ugyanis minden szellemi termék, amiről nem jelezzük, hogy nem a miénk, plágium. Igen, még a fészen is. Az ilyen állatfaj miatt minden eredeti ötlet, mém, szöveg önálló életet kezd élni, mert, mint tudjuk, egy bolond százat csinál.

Eltűnik egy kutya, a gazdi kiposztolja, hogy milyen fajta ebet hol kellene keresni, mire a buzgó altruista hajlamokkal megáldott, szerintem inkább fontoskodásra vágyó netpolgár elkezdi terjeszteni. No de hogyan? Lementi a képet, vagy készít egy screenshotot, és így teszi fel a saját falára, majd onnantól nincs megállás. Osztja boldog-boldogtalan. Persze, csupa jóindulatból, bár szerintem az a jóindulat, ha szentelünk az ügynek tíz másodpercnyi gondolkodást, utánajárást. Ha megnézzük, aktuális-e még a poszt, a megosztásunkban feltüntetjük, hogy hol történt az eset, akkor valóban hatékonyan segítünk. Ha eszetlenül nyomjuk a megosztás gombot, és főleg ha lementjük a képet, és a magunk falán osztjuk, annak az ég világon semmi értelme nincs, sőt, káros. Ugyanis akkora "zajt" okoz, hogy a tényleg fontos dolgokat nem látják meg az emberek.

Ennek a súlyosabb és jogi aggályokat is felvető verziója az eltűnt személyekkel kapcsolatban valósul meg. Amikor már régen megvan az illető, de még terjesztik az eltűnése hírét, mert a poszt elszakadt az eredetitől, így követhetetlenné válik. Szegény állampolgár pedig még évekkel később is szembesül a saját portréjával. Nem beszélve a szomorúan végződő esetekről, amikor a hátramaradt rokonok és barátok sebei tépődnek fel újra és újra.

Tolvaj madár. Forrás: pexels.com, Skitterphoto

Mindezt azért is írom le, mert egy 2016-ban keletkezett kitűnő írás is erre a sorsra jutott. K. Attila Csak egyszer adhatnék maszek zongoraórát víz- (gáz-, mosógép-, stb.) szerelőnek! kezdetű bejegyzését eredeti, kissé eltorzított, valamint angolórás verzióban (hm, mire nem jó, ha tanultál filológiát!) osztja az istenadta nép. Az az érdekes, hogy még szakmai csoportok tagjainak sem jut eszébe visszakeresni a forrást. Pedig annyira nem is kellenek hozzá filológiai ismeretek, csak az a bizonyos barátunk.

A közérdekű közlemények mániákus közzétevője még egy jellemző bűnt el szokott követni: még ha igaz is egy hír, képes azt kamuoldalról megosztani, majd azzal jön, hogy de hát igaz. Oké, akkor biztosan lesz hozzá hiteles, nem a lájkokra utazó forrás is. 

Miért olyan fontos mindez? Mert jó edzés a logikus, megfontolt gondolkodáshoz. Fejleszti a kritikai gondolkodásunkat, ha utánanézünk a forrásunknak, és tudatosítja bennünk, hogy a szövegeket, képeket mindig valaki(k) készíti(k) (aka szerző), nem csak úgy teremnek. Ezekkel munka van, ezek mögött valamilyen szándék húzódik meg, és jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy ez milyen természetű. Állítom, még a vitakultúrát is fejleszti, ha az ember megtanul reflektálni egy információ forrására. Szóval éljen a Megosztás gomb, kivéve, ha kamuoldalról van szó.

Ha újrakezdhetném, nem bölcsésznek tanulnék... Bár lenne valami piacképesebb tudásom is - hallom sok ember szájából, ráadásul művelt, a szakterületén kiemelkedő tudással rendelkező, megbízható embertől is. Divat szidni a "bőcsészeket", pedig egy szűk elvarázsolt rétegtől eltekintve (ami más szakmákban is fellelhető!) ők (mi) nagyon fontos szerepet töltenek (töltünk) be a társadalomban. Ráadásul egy normális képzési struktúrából nem úgy kerülnének ki, hogy egy sor XXI. századi dologra úgy néznek, mint Travolta a mémben.

 Neked, aki még tudsz változtatni, álljon itt tíz tanácsom.

1. Döntsd el lehetőleg még a tanulmányaid alatt, hogy "hagyományos" bölcsész szeretnél lenni, azaz tanár, könyvtáros, kutató, stb., vagy van benned vállalkozószellem, szabadúszói ambíció, esetleg a köztes utat választod: alkalmazotti státuszban, de a privát szektorban szeretnél elhelyezkedni.

2. Ha "piaci" körülmények között, igazán a gyakorlatban szeretnéd használni a tudásodat, akkor minél korábban kezdj kitekinteni az egyetem védett közegéből. Ismerj meg cégeket, azok napi feladatait, és döntsd el, hogy melyik terület tetszene neked úgy igazán.

3. Milyen területeken építhet karriert a bölcsész a privát szektorban? Kézenfekvő a magántanár, nyelviskolai oktató és minden, oktatáshoz, neveléshez, kultúrához kapcsolatos projektmenedzseri, asszisztensi munka. Vannak még kutatói pozíciók is magánintézeteknél, bár igen ritkán. Ha az oktatás fekszik neked, akkor lehet belőled tréner (sok ismeretség, kemény énmárka-építés kell hozzá), pszichológiai alapokra pedig a coach-pályát építheted fel (a piac telítettsége miatt komoly önmarketing és specializálódás kell). Jó nyelvtudás esetén lehet belőled fordító vagy tolmács (csak fordítóként tanulj meg egy-két CAT toolt, valamint mindkét esetben mélyedj el valamilyen szaknyelvben, mert a közepes nyelvtudás és a mérsékelt olvasottság nem vezet semmi jóra). Ha az anyanyelvedben vagy erős, akkor a műfordítás, lektori, szerkesztői munka lehet a te utad. Lehet belőled valaki a médiában is, akár újságíró, riporter formájában; vállalhatsz PR-os vagy szóvivői munkát. Ott van a marketing is, ahol boldog-boldogtalan szövegíróként próbálkozik, de ha te is ezt tennéd, akkor kupálódj ki a SEO, UX területeiből, és az ég szerelmére, írj helyesen. Vagy van a virtuális asszisztensek világa.

4. Milyen egérutak vannak a bölcsészetből? Végülis bármi, de divatos manapság programozóvá vagy grafikussá avanzsálni.

5. Ha a szabadúszás vonz, azt főleg az elején érdemes úgy végezni, hogy legalább egy részmunkaidős állásból jöjjön be rendszeres jövedelmed. Lelkileg, az attitűdjeid szempontjából sem mindegy, mennyire kell rágörcsölnöd a bevételszerzésre. A bázisod pedig nem feltétlenül lesz álommunka. De hozzásegít a célodhoz.

6. Ha szabadúsznál, akkor menj el egy vállalkozói tréningre, vagy olvass a vállalkozás pénzügyi, adózási tudnivalóiról (ajánlom például a Vállalkozás Okosan anyagait). Ebbe bele kell jönnöd. Pénz- és időgazdálkodásból ki kell kupálnod magadat.

7. Ha alkalmazottként helyezkednél el, akkor először is olvass híreket a munkaerőpiacról (például Jobangelnél), aztán készítsd el a CV-det, de semmiképp ne azt az unalmas fajtát Wordben, amit a középiskolában tanultál (mert egyetemen még véletlenül se lett volna erről egy kurzus ugyebár). A HR Portál CV-készítője tökéletes lesz arra, hogy izgalmas és átlátható önéletrajzod legyen.

8. Hogyan lesz bevételed? Önképzés, önmenedzselés, marketing, saját online tartalmak, proaktivitás és kapcsolatok. Menj el rendezvényekre, ismerkedj szakmabeliekkel, légy jelen LinkedIn-en, legyen FB-oldalad, honlapod, stb. Néma szakembernek anyja se érti a szolgáltatását.

Photo by Lucas França from Pexels

9. Légy digitális! Legyen szemed egy MS Office dokumentum csinosításához, tudj prezentálni, nézz TED-előadásokat, a dokumentumaidat tartsd felhőben, ha közösen dolgoztok egy doksin, akkor az ég szerelmére ne Wordben tegyétek, hanem Google Drive-ban, mert úgy csak egy fájl lesz, és nem ötezer, ráadásul követhető lesz, hogy ki mit írt bele. Használj Slacket, rendszerezd a feladataidat Trellóban vagy Asanában, érts a Skype-hoz, legyen tudatos a digitális jelenléted, ne ossz meg kamuhíreket és csillámló kismacskákat. Ha fordítanál, szerezz OCR programot. Ne ijedj meg egy projektortól, mármint attól, ha be kell kapcsolni. Nézz utána annak, hol tart ma a digitalizáció és az automatizáció. Tájékozódj a legifjabb digitális nemzedékek kommunikációjáról, médiafogyasztásáról. Légy interdiszciplináris.

10. Légy kritikus! Gondolkodj! Éppen a bölcsészkarokon kellene megtanulni a sorok mögé látást, a kritikus gondolkodást, de tapasztalataim szerint ez egyáltalán nem alap arrafelé. Különösen modern filológiai (=nyelv-) szakokon tapasztalom, hogy húsz-harminc éve ugyanazt az anyagot oktatják, alig használva a legújabb kutatási eredményeket, ezáltal azt sugallják, hogy a jegyzeteidben van minden, amit tudni lehet, kell, érdemes az egyes témákról. Félelmetes, hány idegen nyelvet oktatnak úgy egyetemeken, hogy a történetüket meg a szintaxisukat halál unalmasan beleverik a hallgató fejébe, aztán a használatukról egy szó sem esik. Azaz nem tárgyalják, hogy az adott nyelvnek milyen nyelvpolitikai, szociolingvisztikai vonatkozásai vannak, hogy az adott országban használatos-e még jó pár nyelv. Így fordulhat elő, hogy a Wikipédia színvonalát sem közelítő nyelvtudományi disszertáció születik az EU nyelveiről. Hasonlóan ciki, hogy a legtöbb modern filológiai szakon nem tanítják az adott nyelv informális stílusrétegeit, vagy éppen nyelvgyakorlaton XIX. századi meséket magoltatnak be szó szerint. Ha szeretnéd valamire vinni, akkor forgasd a napi sajtót, és ne vedd készpénznek, amit az oktatásba és az adminisztrációba belefásult, sokszor a fizetésükért balhézni kényszerülő, Rákosi idejéből származó, rogyadozó íróasztalok mögött ülő oktatók mondanak.

Ha pedig te vagy az a kiégett oktató, esetleg ez a leírás illik rád könyvtárosként, kutatóként, stb., akkor a következő részben neked adok tanácsokat. Mert van kiút.